Polgár Judit: Királynő a férfiak között

Minden idők legsikeresebb női sakkozója tavaly nyáron jelentette be visszavonulását, azóta leginkább a képességfejlesztő oktatási programjára koncentrál. Polgár Judit élete a férjével és két gyermekükkel teljes – Olivér és Hanna természetesen tud sakkozni, de inkább a nyelvtudásra építenek.

A program nagyon sikeres, a gyerekektől, a tanítóktól és a szülőktől is kiemelkedően pozitív visszajelzéseket kapunk. Országszerte tíz referenciaiskolánkban tekinthető meg, hogy a gyakorlatban miként működik. Legutóbb például Nyíregyházán jártam egy tanórán, és öröm volt látni, milyen lelkesek a diákok, pedagógusok. Az oktatóprogram a sakk szabályrendszerét használja képességfejlesztésre – nem sakkoktatásról szól –, és nagyon sokrétűre dolgoztuk ki.

Gyakorlatilag az alaptantervben szereplő valamennyi tantárgy teljes elsős-másodikos anyagát tartalmazza, így például matematikát, írást, olvasást, környezetismeretet, éneket, de még kézműves-foglalkozásokat is. A gyerekek játszva tanulnak, egy nagyon szerethető sakkpalotát építettünk fel a figurákból. A kisdiákok könnyen azonosulni tudnak a palota lakóival, különböző történeteket és tárgyakat párosítunk a bábukhoz, így sok életszerű szituációt is képesek elsajátítani. Háromezer felett van a diákok száma, akik ezzel a programmal tanulnak, és több mint 130 különböző iskolából érkezett pedagógus végezte el az akkreditált képzésünket, munkájukat egy minden részletre kiterjedő kézikönyv is segíti.

Az egyik legnagyobb visszaigazolás arra, hogy a program milyen komplex és mennyire jól működik, ami az egyik szegedi iskolában történt. Tavaly szeptemberben vezették be a Sakkpalotát az egyik osztályban, ahol nem túl jó képességű gyerekek tanultak. Október végén, tehát két hónap alatt már nagy változásokat tapasztaltak a diákoknál, látták a rendezettséget, a fejlődést és azt, hogy jobban szerettek bejárni az órákra. A felgyorsult, digitális kor gyermekeinek készült ez a gondolkodást, kreativitást fejlesztő program. Világszerte érzékelhető, hogy mozgás történik az oktatásban, mert a régi, klasszikus tanítási módszerek nem működnek.

Ugyan a program nem erről szól, de magához a sakkhoz mennyire kapnak kedvet a gyerekek?

Sok olyan visszajelzés érkezett, hogy szívesen ismerkednek vele, érdekli őket. Örülök, mikor azt mesélik, hogy gyakran a szünetekben sakkoznak a diákok és nagyon sokan versenyszerűen is elkezdenek sakkozni, elindulnak a diákolimpián.

Nemrégiben a magyar férfi sakkválogatott szövetségi kapitányának választották. Milyen teendőkkel jár ez a titulus?

Fontos a játékosokkal való kapcsolattartás, a koordinálás. Alapvetően a sakk egyéni sportág, nem lehet rá úgy gondolkodni, hogy csapatsport. Ugyanakkor a napokban is edzőtáborba viszek két játékost, mert jó, ha a sakkozók tapasztalatot, eszmét cserélhetnek. Bár egész évben segítem őket tanácsokkal, a legtöbb feladatom a versenyeken lesz, így például a novemberi csapat Európa-bajnokságon, amit Reykjavíkban rendeznek. Figyelni kell arra, hogy a játékosok önbizalma meglegyen, ha úgy adódik, kezelni kell a stresszhelyzeteket, minél jobban levenni a felelősséget a vállukról.

Budapest pályázik a 2024-es olimpiára. Miért lenne jó, ha hazánkban rendeznék az ötkarikás játékokat?

Megpezsdíti az egész sportközeget. Minden sportolónak az olimpiai részvétel az álma, hát még ha a családtagok, barátok előtt szerepelhetne, az nagy motiváló erőt jelentene számukra. Ha végül nem is kapnánk meg a rendezés jogát, akkor is úgy gondolom, hogy érdemes magas célokat kitűznünk, hiszen az odáig vezető út is számos sikert hozhat. Egy olimpiának hatalmas utórezgései lennének, felbecsülhetetlen élményt jelentene, és biztosan több kisgyerek is kedvet kapna a versenyszerű sporthoz. De természetesen a szakértőknek érdemes nagyon alaposan megvizsgálniuk a gazdasági szempontokat.

Gyermekei, a tizenegy éves Olivér és a kilencéves Hanna hogy állnak a sakkal? Gondolt arra, hogy folytassa velük a módszert, ahogyan önt nevelték?

Tudnak sakkozni, néha versenyeznek is. Komolyabban nem merült fel a kérdés, hiszen mások a körülmények a családomban, mint amilyen nálunk volt gyerekkoromban. A szüleim mindketten pedagógusok, ők neveltek minket, apa tervében, az átgondolt, kidolgozott módszerben anya száz százalékig partner volt. Feladták a munkájukat, és szinte minden mást is, hogy a mi utunkat egyengessék. Mi nem éreztünk magunkban ekkora erőt és elszántságot. Az én karrierem, a versenyzés még javában tartott, amikor a gyerekeink abban a korban jártak, mint én a kezdetekkor. A férjem pedig állatorvos, rengeteg elfoglaltsággal jár a hivatása. Inkább az idegen nyelvek tanulására fókuszálunk a gyerekeknél, és arra, hogy minél több kultúrát ismerjenek meg, lássák a világot.

A teljes cikk itt olvasható.