Pokolgépes fenyegetés miatt kiürítették és lezárták a kölni központi mecsetet

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Kiürítette és lezárta kedden a rendőrség a németországi török iszlám közösség, a Ditib központi mecsetjét és környékét Kölnben egy fenyegető levél miatt.

A kölni mecset

“A levél tartalma olyan súlyos fenyegetést tartalmazott, hogy haladéktalanul cselekednünk kellett” – húzta alá a rendőrség szóvivője, aki mindazonáltal a nyomozásra hivatkozva nem árulta el, hogy mi volt a levélben. A Ditib viszont arról számolt be, hogy pokolgépes merénylettel fenyegették meg az imaházat.

A hatóság tájékoztatása szerint az épületegyüttest rendőrök serege kutatja át, de egyelőre nem találtak semmi veszélyeset. Zekeriya Altug, a Ditib szóvivője tájékoztatása szerint a mecset kiürítése rendben, nyugodtan zajlott, de azt nem tudta megmondani, hogy hányan voltak a komplexumban, amely a legnagyobb muszlim vallási épületegyüttes Németországban. Reggel két iskolai osztály is felkereste a mecsetet.

“Aggódunk. Félünk. Úgy érezzük, egyre több támadás ér mostanában mecseteket” – hangoztatta a Ditib szóvivője.

A hatóságok közveszéllyel fenyegetés és közrend megzavarása miatt indítottak nyomozást.

A kölni központi mecsetet tavaly Recep Tayyip Erdogan török elnök avatta fel. A mecset kupolája több mint tíz emelet magas, minaretjei pedig 55 méter magasan nyúlnak az égbe. A komplexumban működik a Ditib országos központja, emellett pedig könyvtár, több szemináriumterem és üzlet is működik a komplexumban. (MTI)

[popup][/popup]