Paramilitáris szélsőjobboldaliak Szegeden

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Bemutatkozott a Nemzeti Légió szombaton Szegeden, a szervezet rendezvényét békés ellendemonstrációk kísérték.

Toroczkai és a légió (Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Dorogi György, a Nemzeti Légió nemzetvédelmi tagozatának vezetője közölte: elindítják azt a jogi folyamatot, amely a szervezet bejegyzéséhez szükséges. Egykor a Magyar Gárda alapításában is résztvevő politikus közölte, a tervek szerint a szervezet július végén kezdi meg működését.

A tagozatvezető mintegy százfős hallgatóság előtt elmondta: a hivatalos megalakulás feltételéül szabta, hogy a csatlakozásukat előzetesen jelzők létszáma elérje a szükséges nagyságot. Mint mondta, ez meg is történt, de azt nem közölte, mekkora ez a létszám.

A Nemzeti Légió első feladata a felkészülés lesz Trianon százéves évfordulójára. Ennek egyik elemeként a tagok és szimpatizánsok bejárják a történelmi Magyarország mintegy 8 ezer kilométeres határát – tudatta Dorogi György, aki a Mi Hazánk Csongrád megyei elnöki posztját is betölti.

A Horthy Miklós Nemzeti Hadserege megalakulásának 100. évfordulójára időzített rendezvényen bemutatták a szervezet formaruháit: a nemzetvédelmi tagozat zöld nadrágot és fekete pólót, a testőrség tagjai pedig terepszínű öltözetet viselnek majd.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke úgy fogalmazott: van létjogosultsága a Nemzeti Légiónak, ahogy valamennyi magyar önszerveződésnek. A pártelnök, aki szerint jelenleg az országban hasonló káosz uralkodik, mint a Nemzeti Hadsereg megalakulása idején.

A Nemzeti Légió bemutatkozását két, egymáshoz közel megszervezett tiltakozó demonstráció is kísérte. Az ellentüntetők száma lényegesen meghaladta a Nemzeti Légió rendezvényén jelenlévőkét. A demonstrációkon több ellenzéki politikus is fölszólalt, köztük Arató Gergely (DK) országgyűlési képviselő, aki jelezte:  amennyiben valóban bejegyzik a Nemzeti Légiót, jogi lépéseket tesznek. (MTI)

 

[popup][/popup]