“Palesztin szolidaritás” a zsidó klubban
Az elnyomottakkal való szolidaritás jegyében az Auróra nevű alternatív kultúrközpont a Budapesti Szolidaritás Palesztinával csoport (BpSzPal) nevű csoportot hívta meg egy kis péntek esti bemutatkozásra.
Az eseményt összekötötték a 2006-os Occupation 101 című “dokumentumfilm” vetítésével.
A zsido.com emlékeztet rá, hogy a filmet azantiszemitizmust monitorozó Anti Defamation League (ADL) Izrael-ellenes propagandafilmnek minősítette, amely “eltorzított történelmi áttekintést nyújt az izraeli-arab konfliktusról, hogy Izraelt örök agresszorként, a palesztinokat pedig örök áldozatokként mutassa be.”
A filmről az ADL honlapján az többek között alábbiakat olvashatjuk:
Amikor az egyik katolikus segélyszervezet munkatársát interjúvolják a palesztin keresztények szenvedéséről, a kamera a kereszten függő Jézusra fókuszál. Egy másik jelenetben, amikor egy palesztin asszony arról beszél, hogy meg akarja védeni gyerekét az izraeli hadseregtől, a kamera Máriát mutatja, amint a gyermek Jézust ringatja a bölcsőben. A filmben láthatunk olyan jeleneteket is, amikor palesztin tüntetők palesztin zászlóval ékesített keresztre kötözik magukat. Egy helyen pedig egy interjúalany arról beszél, hogy „Jézus tanításának első követői között palesztinok is voltak”.
Címkék:palesztin propaganda