Őszi Zsidó Kulturális Fesztivált rendeznek Szabadkán
az érdeklődőket könyvbemutatókkal, koncertekkel és előadásokkal várják a szombaton kezdődő rendezvény egy hete alatt.
A Magyar Szó című újvidéki napilap csütörtöki beszámolója szerint Szabados Róbert, a szabadkai zsidó hitközség elnöke és Kovács Róbert, a hitközség titkára a szeptember 12-ig tartó fesztivál programjának ismertetésekor elmondta, hogy a vajdasági városban igény mutatkozott egy olyan fesztiválra, amelynek keretében bemutathatók a zsidó kulturális értékek. Hozzátette, hogy a rendezvény a szabadkai zsidóság tömörítésére és az együttélésre helyezi a hangsúlyt, valamint felhívja a figyelmet a felújítás alatt álló szabadkai zsinagógára.
A fesztivál interneten olvasható programja szerint szombaton Danilo Kis magyar-zsidó származású szerb író versei lesznek hallhatók, másnap a Budapest Klezmer Band ad koncertet. A látogatók megtekinthetik a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Radnóti Miklós verseiből összeállított, Két karodban című előadását, valamint egy művészettörténeti előadást is hallhatnak a szabadkai zsinagógáról.
A Zsidó lélek című hangversenyen szerdán zsidó kántorok énekelnek, a műsor egyik fele a vallással, a másik fele a zene és az ének szerepével, hatásával foglalkozik. A rendezvény szombaton az Élettől életig – a holokauszton át című könyv bemutatójával zárul.
A szabadkai zsinagóga hosszú ideje tartó felújítására a magyar kormány az idén félmilliárd forintos támogatást ajánlott fel. Szabados Róbert, a szabadkai zsidó hitközség elnöke februárban az MTI tudósítójának azt mondta, hogy a támogatásnak köszönhetően felgyorsulhatnak a munkálatok, és egy, de legfeljebb két éven belül befejeződhet az épület külső és belső felújítása. A magyar kormány az épület belső felújítását támogatja, a külső rekonstrukciót a szabadkai önkormányzat finanszírozza.
A magyar szecesszió stílusában épült szabadkai zsinagóga épületét Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti műépítész tervezte, az üvegablakok Róth Miksa műhelyében készültek. Az 1970-es években beomlott az egyik kupolája, és az épület majdnem összedőlt, felújítása azóta is tart.
Szabadkán a második világháború előtt még mintegy 6000 fős zsidó közösség létezett, mára a helyi zsidóság 250 főre zsugorodott. A zsinagógában legutóbb a 2000-es évek elején tartottak szertartást.