Összecsapások Jeruzsálemben a Templom-hegyen
Súlyos összecsapások törtek ki a Templom-hegyen, Jeruzsálemben a rendőrök és a muszlimok között vasárnap a zsidó tisa beav ünnep és egy moszlim ünnep egybeesésekor – jelentette a helyi média vasárnap. | |
Idén egybeesett íd al-adha, a muszlim áldozati ünnep és a tisea beav, a zsidó szentély római lerombolásának gyásznapja. Más években a tisa beav ünnepén a biztonságiak általában lehetővé teszik a zsidó látogatók számára a Templom-hegy megtekintését. Idén azonban a kettős ünnep miatt ezt megtiltották, de csak az utolsó pillanatban, és zsidó vallásos-nacionalista fiatalok gyülekeztek a számukra kijelölt kapunál. A Templom-hegyen, az al-Aksza mecset előtti téren a muszlim imádkozók tiltakozni kezdtek a zsidók belépése ellen, székeket és köveket dobáltak és harcra buzdító nacionalista szlogeneket kiabáltak.
Válaszul a rendbontásra a biztonságiak megkezdték tömegoszlató fegyverekkel, könnygázzal a tér kiürítését. Összecsapások törtek ki, melyekben könnyebb-közepes sérüléseket szenvedett a rendőrség szóvivője szerint négy rendőr, és tizenöt muszlimot kórházba szállítottak. Egy 18 éves zsidó fiatalt egy felé dobott üvegpalack sebesített meg az óváros egyik utcáján a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint. Az összecsapások után a kiürített teret a rendőrség lezárta, majd később megnyitotta a zsidó látogatók előtt. A rendőrség egyik illetékese arról tájékoztatta a ynetet, hogy a tér muzulmánok előli lezárása politikai szinten született döntés volt, de a miniszterelnök környezetében ezt cáfolták, és rendőri határozatnak nevezték. A Templom-hegy minden kapujánál hatalmas hirdetőtábla áll a következő feliratokkal: “Áldás a muszlim világra az áldozat ünnepén, nemet mondunk az évszázad alkujára” – vagyis Donald Trump amerikai elnök kilátásba helyezett béketervére, s “Lelkünk Jeruzsálem után sóvárog”, valamint egy fénykép látható a két hónappal ezelőtt elhunyt volt egyiptomi elnökről, Mohamed Mursziról. A Templom-hegy reggeli lezárását a vallási gyásznapon a zsidó látogatók elől Becalel Szmotrics közlekedési miniszter, a Nemzeti egység nevű jobboldali párt egyik vezetője szégyenteljesnek nevezte, behódolásnak a terror és az arab erőszak előtt, és Benjamin Netanjahu miniszterelnököt tette felelőssé. Ugyanakkor Jichák Joszef szefárd főrabbi közölte, hogy tilos a zsidók belépése a Templom-hegyre, mert szigorúan tiltja a vallási törvény, és kívánatos, hogy a zsidókat ebben egész évben megakadályozzák. Júniusban, a Jeruzsálem napon a rendőrség engedélyezte a zsidó látogatók belépését a szent helyre, pedig az még a ramadán muzulmán böjti hónap utolsó napjaira esett. Akkor is összecsapások törtek ki az arabok és a rendőrség között – emlékeztetett a The Times of Israel. A Templom-hegyen, a muszlimok szerinti Mecsetek terén áll az iszlám harmadik legszentebb imahelye, az al-Aksza mecset, de a tér a zsidók számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban itt állt a jeruzsálemi Szentély. Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet – benne az óvárost -, az al-Aksza mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében a Vakf, az iszlám szent helyeket felügyelő bizottság gondnoksága alá került, és a szent hely körüli békét a kényes status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani. (MTI felhasználásával) |