Orbán: A migráció erősíti a nőgyűlöletet, az antiszemitizmust és a homofóbiát

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Ezért a sarkos kijelentésért Orbán Viktor tapsot és füttyöt is kapott az Európa Parlamentben.

„Azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak. (…) Az Európai Uniónak változtatnia kell, én erről szeretném Önöket meggyőzni” – kezdte beszédét Orbán Viktor az EP plenáris ülésén. Orbán ezután arról beszélt, hogy másodjára áll itt, ebben a pozícióban, és tudja, hogy „hatalmas megtiszteltetés”, hogy meghallgatják őt most – kezdte beszámolóját a Telex.

Az EU helyzete sokkal súlyosabb, mint 2011-ben, vagy bármikor a világban dúló konfliktusok és a migrációs válság miatt. Széteshet a schengeni térség az illegális migráció miatt, Európa veszít a versenyképességéből.

„A magyar elnökség a változás hangja és annak katalizátora kíván lenni” – mondta Orbán Viktor azt fejtegetve, hogy szerinte az európai elnökségnek politikai felelősséggel is jár. A problémák között Orbán elsőként a versenyképesség kérdését említette meg: szerinte „az EU növekedése az elmúlt két évtizedben tartósan lassabb volt, mint az Egyesült Államoké és Kínáé”.

Orbán szerint drága az áram, de a gáz is: az orosz gázról leválással szerinte jelentős GDP-összegek estek ki, de az energiaárak miatt a befektetők sem olyan lelkesek.

„Ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy a zöld átmenet önmagában megoldást kínál a problémára”

Az európai cégek kevesebbet költenek fejlesztésre és kutatása, mint amerikai versenytársaik, különösen igaz ez digitális technológiákra. A migráció nem kompenzálja a kedvezőtlen demográfiai trendeket. A helyzet súlyos, azonnali cselekvést követel, a 24. órában vagyunk, jelentette ki Orbán.

A migráció erősíti a nőgyűlöletet, az antiszemitizmust és a homofóbiát – mondta ezután Orbán, aki erre egyszerre kapott tapsot és fújolást.

Majd így folytatta: Hozzunk létre schengeni summitokat, mert válságban van a schengeni övezet. Hasonló csúcstalálkozók korábban is megoldást hoztak az EU problémáira. Az év vége előtt történjen meg Románia és Bulgária teljes körű csatlakozása a schengeni övezethez – javallta.

„Tegyük újra naggyá Európát!” – zárta beszédét a magyar miniszterelnök.

Aki után Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke következett. Először az Európát sújtó árvizekről beszélt bevezetőjében, külön kitért Magyarország példájára. Magyarország is kérte az unió segítségét, meg is kapták azt, mert megérdemlik a magyarok. Ezután az ukrajnai háborúról beszélt. Von der Leyen szerint még mindig vannak olyanok, akik nem Oroszországot és Putyint, hanem a szabadságáért küzdő Ukrajnát hibáztatják a háborúért. A magyarokat teszik felelőssé az ’56-os orosz invázióért? – tette fel a kérdést Von der Leyen. Ezután Csehország és Litvánia történelmi példáját hozta fel. „Nincs olyan európai nyelv, amelyben a béke a megadással lenne egyenlő, a szuverenitás pedig a megszállással” – mondta. Szerinte  csak egy út van, Ukrajna további pénzügyi és katonai támogatása. Oroszországgal fizettetjük meg azokat a károkat, amiket okoz.

Von der Leyen Orbán versenyképességi kritikájára is válaszolt. Szerinte a határon átnyúló működéssel fontos a belső piac kiteljesítése, hogy ezzel erősödjön majd a versenyképesség. „De azt is látnunk kell, hogy egy kormány az Unióban az ellenkező irányba tart, elsodródik a belső piacról.” Utóbb felvetette: „Hogyan lehet, hogy Magyarország orosz állampolgárokat enged be az EU-be biztonsági ellenőrzés nélkül? ” Szerinte a magyar vízumrendszer biztonsági kockázatot jelent az összes tagállam számára. A kínai rendőrség magyarországi jelenléte pedig kiskapu a külső beavatkozás számára – tette hozzá.

Később Manfred Weber kapott szót. Az Európai Néppárt elnöke arról beszélt, hogy Orbán beszéde során mindenféléről beszélt, említett például mezőgazdaságot is benne, de „nem említette meg Ukrajnát egyetlen mondattal sem”. „Ön, mint korábbi szabadságharcos ignorálja az ukránok vágyát, hogy nemcsak hogy békében, de szabadságban is éljenek. Alig értem meg, hogy az agresszor mellé áll” – mondta. szerint a korrupció napi szinten okoz gondot Magyarországon. 400 ezer magyar hagyta el az országot a korrupció miatt az elmúlt években, több ezer tanár mondott fel a rossz munkakörülmények miatt, sorolta. Magyar Péter pártja orrhossznyi távolságra van a Fidesztől, ami idegesíti Orbánt. Magyar Péter le fogja győzni Orbánt, és Orbán is tudja, hogy Magyar Péter a jövő, zárta beszédét Manfred Weber.

A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének elnöke, Iratxe García Pérez kritizálta Orbánt azért is, mert Moszkvába ment, ahhoz az orosz elnökhöz, „aki ukrán gyerekeket vitetett el Oroszországba, és aki iskolákat, kórházakat bombáz le”. „Nincs sajtószabadság, ott van a szuverenitásvédelmi törvény, nincs független bíróság” – sorolta Pérez a problémákat Magyarországgal kapcsolatban. „A saját országát sem tudja megfelelően működtetni, ezért az Európai Unióra mutogat” – mondta Pérez, aki szerint „az igazi patrióta nem a saját hazáján gazdagszik meg”.

A fideszes Gál Kinga  üdvözli Orbán Viktor javaslatait, büszkék a magyar miniszterelnök józan helyzetértékelésére, és visszautasítják az Orbán elleni „hazug támadásokat”.

A liberális Valérie Hayer szerint Orbán nincs hozzászokva, hogy számon kérjék, pedig most ez történik az EP-ben. „Kicsoda ön ma, hol van az az Orbán, aki egykor a szabadságért küzdött?” – tette fel a kérdést. Hayer szerint Orbán üldözi azokat a családokat, akik nem felelnek meg a világképének. Hayer szerint Orbán rezsimjének alapja a „lopások és a csalások láncolata”. Nem ismer olyan európai országot, ahol egy gázszerelőből egyik percről a másikra milliárdos lesz, majd „fideszes Disneyland” nevezte Felcsútot. Az EP-képviselő szerint Orbán arról beszél, hogy Brüsszelbe küldik a migránsokat, de ezek a migránsok valójában magyarok, akik a korrupció és az önkény miatt menekülnek el Magyarországról. „El kell venni Magyarország szavazati jogát a Tanácsban!” – mondta Hayer.

Terry Reintke, a zöldek elnöke arról beszélt Orbánnak a frakciója nevében, hogy nem látják őt itt szívesen, mert „ez a ház az európai demokrácia háza, nem a korrupcióé és a propagandáé.” Orbán „egy brutális és veszélyes diktátor szolgája lett, Putyiné – tette hozzá.

Teljes cikk

[popup][/popup]