“Önvédelmi szervezetet” alapít a Mi Hazánk
A június elsejei szegedi zászlóbontáson és seregszemlén a résztvevők együtt emlékeznek majd meg a Nemzeti Hadsereg megalakulásának 100. évfordulójáról és a darutollas vitézekről – értesült a Magyar Nemzet.
Mint ismeretes, a Nemzeti Hadsereget 1919-ben Horthy Miklós vezette.
A szándék szerint pont ezeket a százéves eszméket szeretnék átültetni a Magyar Gárda szervezeti felépítésével egy modern megjelenési formában. A részletekről – a tervek szerint – a jövő héten tartanak sajtótájékoztatót a szervezők.
„A magyarságnak minden oka megvan arra, hogy megszervezze a saját védelmét, közbiztonsági, gazdasági és mindenféle szempontból meg kell szerveznünk a saját önvédelmünket, úgyhogy mindenki készülhet rá, hogy újra lesznek ilyen egységek Magyarországon” – mondta Toroczkai László a Mi Hazánk mozgalom elnöke május 1-én.
A Magyar Nemzet szerint a cél nem egy új Magyar Gárda alapítása, hanem annak szellemiségét és eszmeiségét élesztenék fel. Ennek megfelelően az új szervezet új nevet is kapna, ám egyelőre nem tudni, mi lenne az. Az új alakulat célja összefogni a “nemzeti oldalon szétszórva lévő tagokat”.