Olykor a túlélésért játszott

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

“Olykor a túlélésért játszott – s nem valamilyen szerepet alakított.”

Ruttkai Éva és Kabos László 1966-ban (Fotó: Szalay Zoltán, Fortepan)

Így idézi fel többek között Kabos László komikus különleges, de zsidósága miatti diszkriminációja és deportálása miatt tragikus emlékeket is hordozó alakját a Újságmúzeumban Sinkovics Gábor.

„Amikor hazajöttem Mauthausenből, az is nehezemre esett, hogy szóba álljak bárkivel. Én nem úgy éltem meg a koncentrációs tábort, ahogy azt a könyvek leírták. Állandó halálfélelemben éltem, hol vagonokban, hol a zuhany alatt. Nekem nem segítettek lengyelek, csehek, ad abszurdum németek. A mai napig nem tudok megbocsátani, ahogy azt sem tudom, hogyan éltem túl. Talán a véletlen…”

De Kiskabos szenvedése már jóval korábban elkezdődött. Zsidó származása miatt sokan és sokszor támadták – akkoriban ez a mindennapok része volt.

„Kiskoromban bohóc akartam lenni. Rajongtam a cirkuszért. A cirkuszosok felverték a sátrukat, már rohantam, otthon sem lehetett tartani. Segítettem felverni a cölöpöket, cipeltem a ponyvát az áhított potyajegyért. Ám a cirkuszrajongásomból otthon nem lett cirkusz. Azt sem vették komolyan, hogy bohóc akarok lenni. De amikor bejelentettem, hogy felutazom Pestre és színész leszek, akkor már kezdtek furcsa szemmel nézni. Egy unokabátyám vett magához, az ő tanácsára beiratkoztam a kertészképző intézetbe, hogy legyen valami tisztességes szakmám. A virágkertészkedéssel nem is volt bajom akkoriban, hanem azokkal, akik elültették a világban a gyűlölet magvait. Ezekből a magvakból kelt ki az a rettenetes háború, amely elpusztította a családom nagy részét, és kishíján engem is…”

Kabos László Márkus Lászlóval 1974-ben a Rádiókabaré felvételén (Fotó: Szalay Zoltán, Fortepan)

Kabos Lászlót az iskola elvégzése után berendelték munkaszolgálatra. Kőszegre kellett utaznia, ott volt bátyja, Gyuri is, ám őt egy másik századba sorolták. az egész családját deportálták. Aztán azt a sok-sok embert gyalogmenetben indították útra Ausztria felé – jobbára mezítláb. S a csoport gyalogolt naphosszat, végig az Inn folyó partján, fel az Eisenerz-hegység lankáin, mert a rendes úton a német hadsereg alakulatai vonultak végig teherautókkal, tankokkal. A Kabos család népes família volt. Édesanyjának nyolc, édesapjának kilenc testvére volt. Valamennyien lágerbe kerültek. Közülük kevesen élték túl a poklot. Kiskabos 31 kilósra fogyott és tífuszban szenvedett. Mégis volt ereje – inkább lélekereje ahhoz, hogy hazainduljon.

Lehetne ez egy vidám múltidézés, de a történelem átírta a forgatókönyvet. Komorrá, drámaivá, tragikussá tette. Mert amikor Kiskabos hazaért Sárvárra, a Vasút utcai családi házukban már mások laktak, kiutalták idegeneknek, így új életet kellett kezdeni. Új életet, lefogyva, lélekben, testben megtörve, nincstelenül.”

Teljes cikk

Kapcsolódó írásunk:

“Úgy szerettek, ahogy voltam” – Interjú Kabos Lászlóval

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]