„Október 7-én teljes kudarcot vallottam legfontosabb feladatomban”

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A kudarc miatt, hogy a Hamász palesztin iszlamista szervezet tavaly október 7-én végre tudta hajtani terrortámadását Izrael ellen, lemondott és bejelentette visszavonulását vasárnap annak az izraeli hadosztálynak a parancsnoka, amely a Gázai övezettel határos területek védelméért felelős.

Avi Rosenfeld

„Október 7-én teljes kudarcot vallottam legfontosabb feladatomban” – írta feletteseinek címzett levelében a 30 évi katonai szolgálatot maga mögött tudó Avi Rózenfeld dandártábornok.

„Az övezethez közeli izraeli települések több ezer lakosa, a Nova zenei fesztiválon részt vevő többezer ember és az őrposztokon szolgálatot teljesítő katonák hosszú órákon át védtelenek voltak a Hamász számtalan útvonalon támadó több ezer terroristájával szemben. Azóta mindennap elszorul a szívem amiatt a súlyos ár miatt, amelyet civil lakosaink, katonáink és rendőreink fizettek, és amiatt, hogy elveszítettem számos barátomat” – írta.

Rózenfeld közölte, hogy posztján marad mindaddig, amíg utódja át nem veszi a helyét, és szándékában áll továbbra is részt venni a kudarc okainak kivizsgálásában és a tanulságok levonásában, mindent megtenni annak érdekében, hogy többé ne fordulhasson elő az, ami október 7-én történt. (MTI)

[popup][/popup]