Nyolcvan év után került vissza egy nácik által elrabolt festmény az örökösökhöz
Pissarro 1887-ben készített La cueillette des pois (Borsószüret) című festménye eredetileg egy Simon Bauer nevű párizsi zsidó műgyűjtőé volt. Bauer a második világháború alatt a drancy-i gyűjtőtáborba került, a gyűjteményét széthordták a nácik, és a háború után hiába próbálta az ellopott képeket visszaszerezni, a többségük soha nem került elő. Bauer 1947-ben halt meg.
2017-ben fedezték fel a Musée Marmottan Monet múzeumban, ahova letétbe helyezte egy műgyűjtő amerikai házaspár. Bruce és Robbi Toll egyébként 1995-ben vette meg a festményt a New York-i Christie’s aukciósház árverésén 250 millió forintnyi dollárért. A Bauer-örökösök természetesen azonnal bejelentették az igényüket a képre, de Tollék nem akarták az alkotást visszaszolgáltatni. A leszármazottak ezután indítottak peres eljárást a festmény visszaszerzésére, és a bíróság végül a javukra döntött. (MTI)