Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnöknek

Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnöknek a Szabadság téri emlékműről és a Dávid Katalin professzor asszonyhoz intézett leveléről

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ön április 29-én válaszolt Dávid Katalin művészettörténész professzor levelére. Tekintettel arra, hogy a professzor asszony saját, önhöz intézett levelét nem tette közkinccsé, joggal föltételezem, hogy a neki szóló válaszlevelet sem ő hozta nyilvánosságra, holott levele utóiratában ön erre kifejezetten fölhatalmazta. A levél szövege eszerint csak kormányzati forrásból kerülhetett a nyilvánosság elé, ami aligha történhetett az ön akarata ellenére. Följogosítva érzem ezért magam arra, hogy az abban foglaltakra a nyilvánosság előtt tegyek néhány megjegyzést.

Vágjunk talán rögtön a közepébe, és kezdjük azzal az ön által is sarkalatosnak minősített kérdéssel, hogy kik is voltak a megszállók: a nácik vagy a németek. Ön szerint a németek, akik akkor éppen a náci államberendezkedés rendje szerint élték az életüket. Rendben van, ez is egy fölfogás, szeretném azonban fölhívni a figyelmét, hogy ha ezt a gondolatmenetet következetesen végigvisszük, akkor több olyan konklúzióra jutunk, amely aligha lesz rokonszenves önnek. Ezek szerint ugyanis a történelmi Magyarország területén élt nemzetiségek jogos nemzeti törekvéseit nem a szűk látókörű és provinciális magyar uralkodó réteg nyomta el, olyan képviselői révén, mint Bánffy Dezső, Tisza István vagy Apponyi Albert, kikövezve ezzel az utat Trianon nemzeti tragédiájához, hanem a magyarok, akik akkor éppen a dualista államberendezkedés rendje szerint élték az életüket. 1914-ben nem a Monarchia közös hadserege támadt rá Szerbiára, kirobbantva ezzel az első világháborút, hanem a magyarok, akik akkor éppen az Osztrák-Magyar Monarchia államberendezkedésének rendje szerint élték az életüket. Nem a Horthy-rendszer kapzsi, nacionalista és antiszemita politikai osztálya fosztotta meg jogaitól, vagyonától és emberi méltóságától, végül küldte halálba a numerus clausus, a zsidótörvények, illetve a deportálások révén a magyar zsidóság nagy részét, üzent hadat a szövetségeseknek, romba döntve az országot, hurcolta mészárszékre a második magyar hadsereget és a munkaszolgálatosokat a Don-kanyarba, tizenötezer zsidót pedig Kamenyec-Podolszkba, hanem a magyarok, akik akkor éppen az ellenforradalmi Magyarország államberendezkedésének rendje szerint élték az életüket. Nem a Feketehalmy-Czeidner parancsnoksága alatt álló katonai és csendőri alakulatok mészároltak le Újvidéken négyezer szerbet és zsidót, hanem a magyarok, akik akkor éppen a Délvidéket visszafoglaló Magyar Királyság államberendezkedésének rendje szerint élték az életüket. Nem a Kádár-rendszer katonai egységei vettek részt az 1968-as csehszlovákiai bevonulásban és a prágai tavasz szégyenletes eltiprásában, hanem a magyarok, akik akkor éppen a kommunista államberendezkedés rendje szerint élték az életüket. Hogy tetszik önnek ez az értelmezés, miniszterelnök úr? Nem érezné-e aggályosnak, ha egy az említett események valamelyikének emléket állító szobron a Szent Korona vagy a magyar nemzeti trikolor utalna a felelősökre?! Mert ha igen, akkor jobb, ha szembenéz azzal a ténnyel, hogy a náci bűnöknek a német felségjelvényekben évszázadok óta szereplő sas útján való megjelenítése pontosan ugyanilyen aggályos.

Ön kortünetnek látja, miniszterelnök úr, milyen gyorsan teret nyert az angyal Magyarországgal történő azonosítása. Téved azonban, amikor ezt a politikai-harci értelmezésekhez való vonzódással magyarázza, amely vonzódáson egyébként ön csodálkozhat a legkevésbé. Ez az azonosítás leginkább azzal az előterjesztéssel magyarázható, amely ez év január 22-én került a Belváros-Lipótvárosi Önkormányzat képviselő-testülete elé, amelynek alapján az önkormányzat megadta a tulajdonosi hozzájárulást az emlékmű fölállításához, és amelyhez mellékelt műleírásban maga a tervező Párkányi Raab Péter írja: a sas „rátelepszik és lecsap a másik szelídebb, lágyabb vonalú alakra, Magyarországot képviselő, megtestesítő Gábriel arkangyal figurájára…” Nem egészen világos, miért reméli ön, hogy az alkotó világosan leírt koncepciójával ellentétben ránk erőltetheti azt az értelmezést, miszerint az angyal az ártatlan áldozatokat jelképezi.

Hasonlóképpen problematikus az ön érvelése, miszerint „ártatlan áldozatok százezreinek emléket állítani nem csak helyes dolog, de erkölcsi természetű kötelesség is”. A szobor ugyanis nem az ártatlan áldozatoknak, hanem a német megszállásnak állít emléket. „Magyarország német megszállásának emléket állító” emlékműről szól az 565/2013 (XII. 31.) számú, a megvalósításhoz szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról határozó kormányrendelet, Magyarország német megszállása emlékművének fölállításához kér tulajdonosi hozzájárulást az önkormányzathoz intézett levelében Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, és a „Magyarország német megszállása 1944. március 19.” címet viseli az emlékmű az önkormányzati előterjesztéshez csatolt dokumentumok: a kísérő tervdokumentáció, a műszaki leírás, és a műleírás szerint egyaránt. A szobrot csak utólag, a kirobbant botrányra tekintettel próbálják önök a német megszállás áldozatainak emlékművévé szelídíteni.

A teljes írás itt olvasható.