November 12-én írják ki a NEA pályázatokat a civilek számára

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt többek között a civil szervezetek támogatásáról.

A politikus elsőként értetlenségének adott hangot a Mazsihisz alelnökének, Nógrádi Péternek a nyilatkozatával kapcsolatban, melyben Lázár János minisztert antiszemitizmussal vádolta meg. Az államtitkár hozzátette, a magyar kormány egyetlen tagja, tisztségviselője sem táplál ilyen gondolatokat, amit a kormányzat politikája is bizonyít.

Sokkal jobb lenne, ha két politikus közötti szakmai vitába senki sem keverné bele az antiszemita vádakat. Hozzátette azt is, a Mazsihisz alelnökének nyilatkozatára, az abban leírtakat a kormány nevében visszautasítja.

Szalay-Bobrovniczky Vince beszélt a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) által kiírt pályázatokról. Kiemelte, idén már november 12-én elérhetők lesznek a pályázatok a civil szervezetek számára, ezt majd követni fogja egy újabb kiírás jövőre. Az államtitkár megjegyezte, a NEA idén 13 milliárd forintból gazdálkodik, ami azt jelenti, hogy most is nagyon sok civil szervezet kaphat támogatást hasznos projektjeikre.

A politikus beszélt a Mazsihisz Szeretetkórházáról is, aminek kapcsán elmondta, Grósz Andor elnök többször is tárgyalt a kormány illetékeseivel. A magyar gazdaság várható jó teljesítményének köszönhetően sikerülni fog a kórház felújításának befejezése, hiszen egy neves, nagymúltú intézményről van szó.

Végezetül Szalay-Bobrovniczky Vince az osztrák választásokat is értékelte. Mint megjegyezte, az Európai Patriótákhoz tartozó Szabadság párt nyerte a választást, ám kormányt alakítani nem biztos, hogy tud. Egy dolgot azonban le kell szögezni, a Patriótákhoz tartozó pártok mindegyike támogatja Izraelt, azaz semmilyen módon nem lehet őket antiszemitának nevezni. (Heti Tv)

[popup][/popup]