Novák Katalin: Magyarország Izrael és a zsidó közösségek barátja
A Zsidó Világkongresszus elnökével, valamint több nemzetközi és amerikai zsidó szervezet vezetőjével is találkozott egyesült államokbeli hivatalos látogatásának első napján Novák Katalin magyar köztársasági elnök, aki helyi idő szerint kedden reggel részt vett az ENSZ Közgyűlése 77. ülésszak magas szintű politikai hetének megnyitóján.
A magyarországi zsidóság helyzete is szóba került a Zsidó Világkongresszus elnökével a szervezet New York-i székhelyén tartott megbeszélésen. Ronald Lauder magyarul köszöntötte az államfőt, majd zárt ajtók mögött tárgyaltak.
Novák Katalin találkozott több nemzetközi és amerikai zsidó szervezet vezetőjével is, többek mellett William Daroff-fal, az Amerikai Zsidó Szervezetek Elnöki Konferenciájának vezérigazgatójával, Eric Greenberg-gel, a Simon Wiesenthal Központ ENSZ-kapcsolatokért felelős igazgatójával, valamint a Zsidó Világkongresszus további vezetőivel. A megbeszélésen Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövet köszöntötte a résztvevőket.
Novák Katalin megbeszéléseinek tapasztalatát a közösségi médiában megjelent üzenetében úgy foglalta össze, hogy “Magyarország Izrael és a zsidó közösségek igaz barátja – ez volt az egységes üzenete a mai találkozóimnak zsidó szervezetek vezetőivel”.
Az ENSZ Közgyűlése 77. ülésszakának megnyitása alkalmából kiadott üzenetében az államfő a béke fontosságát emelte ki. “A magyar delegáció vezetőjeként azon leszek, hogy közelebb kerüljünk a békéhez, ez nem csak magyar érdek, ez minden ember érdeke” – fogalmazott.
Novák Katalin kedden délután részt vett és felszólalt az ENSZ női állam- és kormányfők számára tartott fórumán, amelyet a világszervezet közgyűlésének magyar elnöke, Kőrösi Csaba hívott össze, és amelyen a világ több tucat országának női miniszterelnöke, valamint köztársasági elnöke vett részt.
A magyar államfő kétoldalú megbeszélésen találkozott Andorra miniszterelnökével is.
Novák Katalin szerdán, helyi idő szerint kora délután az ENSZ Közgyűlésében is felszólal, továbbá találkozik és megbeszélést folytat Kőrösi Csabával, az ENSZ-közgyűlés elnökével, valamint Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójával és António Gutteres ENSZ-főtitkárral is. Az MTI úgy értesült, hogy Novák Katalin szerda este részt vesz Joe Bidennek, az Egyesült Államok elnökének a fogadásán.