Netanjahu: “Nem vagyunk idegenek, örökre Hebronban maradunk”

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A címben idézett kijelentés Benjámin Netanjahu miniszterelnöktől való, aki szerdán az 1929-es vérengzések kilencvenedik évfordulójára rendezett megemlékezésen beszélt Hebronban, a Pátriarkák sírja melletti téren. 

Netanjahu Hebronban (Fotó: AP)

“Hebron nem lesz mentes a zsidóktól. Nem akarunk senkitől sem megszabadulni, de tőlünk sem fog senki megszabadulni” – jelentette ki az izraeli kormányfő a  zsidók elleni arab pogrom áldozatainak  emlékére tartott állami rendezvényen.  Miniszterelnökként Netanjahu 1998 óta első ízben tett látogatást a ciszjordániai városban.

“Azért jöttünk Hebronba, hogy megosszuk az emlékeinket, de ugyanakkor kifejezzük  győzelmünket is”- kezdte beszédét a miniszterelnök a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint. “A 90 évvel ezelőtt tömegmészárlás vérszomjas végrehajtói  biztosak voltak abban, hogy egyszer és mindenkorra megelőztek minket, de súlyosan tévedtek. Felépítettük a szomszédos Kirjat Arbát, és visszajöttünk Hebronba”.- fogalmazott Netanjahu

“Visszatértünk nemzeti gyökereinkhez”- tette hozzá szigorú biztonsági felügyelet melletti látogatásán, de a telepesek kérése ellenére sem jelentett be újabb építkezéseket, zsidó térfoglalást, vagy az izraeli törvénykezés kiterjesztését a városra.

A megemlékezés idején palesztinok tüntetésen tiltakoztak az izraeli miniszterelnöki látogatás ellen, melyen Netanjahu képmását égették.

Hebron az izraeli jobboldal ultranacionalista jobbszárnyának, a Zsidó Hatalom (Ocma Jehudit) nevű pártnak a székhelye, amely a bejutási küszöb eléréséért, a kneszetbe jutásért küzd a kevesebb mint két hét múlva esedékes választásokon, szeptember 17-én.

A Pátriarkák barlangja, héber nevén a Machpela, vagyis dupla barlang a zsidó, a keresztény és a muszlim vallás egyik legszentebb helye. A Biblia szerint Ábrahám megvásárolta, és oda temette feleségét, Sárát, majd később oda temették el Izsákot és Jákobot is feleségeikkel, Leával és Rebekával együtt.

A sírhelyek fölé valószínűleg Heródes hatalmas síremlék-szentélyt emelt, amit később keresztény templommá, majd mecsetté változtattak és csak muszlimok léphettek be. A Ciszjordániában található Hebront 1967-ben Izrael elfoglalta Jordániától, és jelenleg a Pátriarkák sírjának egyik fele zsidó, másik fele pedig muzulmán imahely.

1929-ben a város arab lakói véres pogrom során megöltek hatvanhét helyi zsidót, ezt követően pedig  a brit hatóságok kitelepítették az ott élő többi zsidó lakost is. A hetvenes évek eleje óta néhány száz zsidó telepes költözött a több mint kétszázezres arab városba, és azóta ott élnek jelentős katonai erők felügyelete mellett.

1994-ben Baruch Goldstein, a város egyik zsidó telepese tömeges lövöldözést hajtott végre a Pátriárkák sírjának muzulmán részén, az Ibrahimi-mecsetben, amelyben 29 arab imádkozó vesztette életét. A város azóta  az arab-izraeli konfliktus különösen súlyos feszültséggóca.

Az 1997-ben, Netanjahu első miniszterelnöksége alatt született egyezmény alapján a várost két részre osztották. Központi –  területének  mintegy húsz százalékát tartalmazó részén –  élnek izraeli katonai ellenőrzés alatt a zsidó telepesek, a városnak ebbe a részébe csak biztonsági kapukon lehet belépni az erre kijelölt átkelőhelyeken. (MTI, Shiri Zsuzsa)

[popup][/popup]