Netanjahu két hét múlva találkozik Putyinnal Moszkvában

Írta: ujkelet.live - Rovat: Hírek - lapszemle

“Rendkívül fontos, hogy továbbra is megakadályozzuk, hogy Irán katonailag megvesse a lábát Szíriában” – mondta az izraeli miniszterelnök.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök kedden egy sajtótájékoztatón közölte, hogy február 21-én, több hónap szünet után először, találkozni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Moszkvában.

Bár a két vezető három hónappal ezelőtt Párizsban váltott pár szót egymással, július óta nem került sor teljeskörű találkozóra. Szeptemberben a szíriai légvédelmi rendszerek lelőttek egy orosz katonai repülőgépet, Moszkva pedig Izraelt tette felelőssé a történtekért, mondván az izraeli légierő gépei pajzsnak használták az orosz gépet.

A miniszterelnök elmondása szerint Putyinnal megvitatják a „regionális kérdéseket”, köztük a szíriai helyzetet, és a két ország közötti dekonflikciós mechanizmus megerősítésének lehetőségeit, hogy a két hadsereg ne kerüljön összeütközésbe egymással a szíriai légtérben.

“Rendkívül fontos, hogy továbbra is megakadályozzuk, hogy Irán katonailag megvesse a lábát Szíriában. Több tekintetben megakadályoztuk az előrehaladását, de elkötelezettek vagyunk a folytatás mellett,” mondta Netanjahu.

A február 21-re tervezett találkozó lesz a 11. a két vezető között, mióta Oroszország 2015 szeptemberében Bassár Aszad oldalán megjelent Szíriában.

ujkelet.live

[popup][/popup]