Netanjahu Berlinbe készül, az Entebbe-hadművelet veteránjai tiltakoznak ellene a reptéren

Írta: ujkelet.live - Rovat: Hírek - lapszemle

Benjámin Netanjahu miniszterelnök délutáni indulása előtt Berlinbe tüntetők próbálják megzavarni a forgalmat a Ben Gurion reptérre vezető utakon.

A tiltakozó entebbei veteránok (Forrás: twitter)

Megerősített rendőri erőkkel készültek a járművek elvontatására és a büntetések kiosztására a forgalmat feltartó sofőrök számára.

Emellett az Entebbe-hadműveletben a miniszterelnök bátyja, a néhai Joni Netanjahu parancsnoksága alatt bevetett szajeret matkal elit egység által vezetett járműkonvoj is megpróbálja blokkolni a reptérre való bejutást, jelentette a 12-es csatorna.

Az Entebbe-akcióban harcoló tüntetők „Idi Amin Mercedeszével” érkeztek a reptérre az általuk „Benjámin-hadműveletnek” nevezett akcióhoz, hogy megmentsék a miniszterelnököt fogvatartóitól.

A repülőtér kijáratánál az út szélén izraeli zászlókkal ellátott járművekből álló konvoj áll.

A felvonulás szervezői kijelentették:

„Majdnem 50 évvel a művelet után ma ismét megrohamozunk egy repülőteret, demokratikusan és erőszakmentesen, azzal a céllal, hogy kiszabadítsunk egy szélsőségesek által elrabolt miniszterelnököt, és vele együtt egy egész országot, amely veszélyes államcsíny felé rohan. Akkor a Jonatán-hadműveletet, ma pedig a Benjamin hadműveletet hajtjuk végre– és megszabadítjuk Netanjahut emberrablóitól [koalíciós partnereitől]. Joni feláldozta magát az országért – Bibi feláldozza az országot önmagáért. Megdöbbentett bennünket az a szakadék, amelybe Netanjahu Izraelt vezeti.”

 

David Amszalem likudos képviselő február 14-én a Kneszetben felszólalva a tüntetők kapcsán így beszélt:

  • „Nézd, milyen anarchiát okoztok, lázadást szító gengszterek” – mondta. ,,Ez a küzdelem nem a törvényekről szól, hanem arról, hogy egy elit és az úrinép irányítja-e tovább az országot, és mi maradunk a vazallusok.”
  • „Igaz, hogy többségünk a ti házatokban dolgozunk, és a kertjeiteket rendezzük. A tüntetésen sok fényes dolgot láttam, később rájöttem, hogy az az ott tüntetők Rolex órái. Nézd csak meg, hány Mercedes autó van ott” – mondta.

    A beszéd alatt ő maga egy 7100 dolláros Cartier Ballon Bleu karórát hordott. Válaszul a felháborodásra, a képviselő azt mondta, az órát a testvére adta neki, mielőtt meghalt, és nagy szentimentális értékkel bír számára.

 

Teljes cikk

[popup][/popup]