Netanjahu árnyéka, a nyugati pogromok és a felmondott szerződés
Lapunk egykori szerkesztőbizottsági tagja, Seres László saját blogján reagált Balázs Péter honlapunkon megjelent cikkére.
Amszterdam, 2024: nem Izrael-ellenes megmozdulás, zsidó pogrom
Részlet Seres László írásából:
“A miniszterelnök szoros viszonyt ápol Netanjahuval, de ennek nem az Izrael iránti szolidaritás az alapja, hanem a Likud és koalíciós társai hasonló politikai felfogását helyeslő cinkos szimpátia” – állítja néhány nappal az izraeli miniszterelnök budapesti látogatása előtt a Szombaton közzétett, az izraeli helyzetet elemző írásában Balázs Péter volt külügyminiszter. Bár ne tette volna.
A remek szakember több állítása is több sebből vérzik, azt a benyomást keltve, mintha nem értené teljes mértékben a Hamász október 7-i támadása és pogromja után előállt új helyzetet Izrael és a diaszpórában élő zsidóság számára. A legfájóbb azonban az, hogy bár ő az unió működésének egyik legavatottabb ismerője Magyarországon, teljesen hiányzik írásából az európai kitekintés. Az EU szűklátókörű és előítéletes Izrael-ellenessége, a zsidó állam lehetséges szövetségeseinek minimális száma ugyanis a szűk izraeli diplomáciai mozgástér megértésének az egyik kulcsa.
Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu hosszú évek óta tartó jó kapcsolata tény. Ahhoz képest azonban, hogy máig keveset tudunk Orbán látványos Izrael felé fordulásának okairól (talán a szélsőséges iszlám elleni közös harc lehetett itt döntő), igen merész állítás, hogy az Izraellel való szolidaritása eleve kizárt, csak a Likuddal való pártpolitikai “cinkos szolidaritás” lehet itt a motiváció. Az Izraellel való jó viszony Budapest és Jeruzsálem között pl. akkor is zavartalan volt, amikor 2021-22-ben egy jobb-bal-centrista nagykoalíció volt ott kormányon.
A magyar zsidóság természetesen nem tartozik hálával Orbán Viktornak, amiért – bármilyen okból – fontosnak tartja az Izraellel való szoros kapcsolatokat. Ugyanis ez a minimum, éspedig elsősorban történelmi okokból: a magyar állam és a magyar közigazgatás volt az, amelyik anno elárulta, deportálta és a halálba küldte több mint 400 ezer állampolgárát. Bármely magyar kormánytól elvárandó, hogy fenntartsa a jó viszonyt Izraellel, lehetőleg mihamar Jeruzsálembe átköltöztetett nagykövetséggel.
Illett volna legalább megemlíteni a cikkben azt is, hogy Orbán Netanjahu meghívásával nyíltan és nagyon helyesen szembemegy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) botrányos döntésével, amellyel nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Benjamin Netanjahu ellen – egy szintre helyezve őt a Hamász terroristáival. Magyarországnak amúgy nem kell ehhez tartania magát, és nem is teszi.
Jogosan veti fel Balázs Péter ennek kapcsán, hogy a NER az antiszemita jobboldalnak, így a Mi Hazánknak is tesz gesztusokat: “Ilyenkor kerülnek elő a padlásról antiszemita írók és műveik, vagy dicsőülnek meg a hazai zsidóüldözések és tömeggyilkosságok politikai főszereplői.” Ez a skizo, hideg politikai számítás természetesen úgy botrány, ahogy van, akárcsak a még nagyobb botrány, az Iránnal való felhőtlen viszony ápolása. De senkinek a politikai programját, ténykedését nem kell, és nem is lehet csomagban utálni vagy szeretni – pláne, ha igyekszünk elvekhez, valamiféle számon kérhető morálhoz tartani magunkat.
Ugyancsak problémas, ahogyan Balázs Péter az október 7-i vérengzés utáni nyugati antiszemita incidenseket, atrocitásokat tárgyalja.
“Benjamin Netanjahu és jelenlegi koalíciója (…) nemcsak az államára és annak lakóira vet árnyékot, hanem a kiterjedt diaszpórára is. Ez pedig közelebb viszi, szinte felajánlja a célpontot azok számára, akik valamilyen módon kritikusan tekintenek a Netanjahu-kormányra vagy szemben állnak Izraellel. (…) Netanjahu és miniszterei messze vannak, a helyi zsidó közösség, a szomszédos zsinagóga, vagy az egyetemeken a zsidó identitású évfolyamtársak viszont közel. A felkorbácsolt indulatok jelképesen, pót-célpontokon is kiélhetők” – írja cikkében.
Teljes tévedés azt állítani, hogy azok bántalmazzák a zsidókat az európai utcákon és az amerikai campusokon, akik “valamilyen módon kritikusan tekintenek a Netanjahu-kormányra”. Nem az aktuális jeruzsálemi kormány kissé drasztikus bírálatáról van szó, amikor Párizsban leverik a kipát a fejedről vagy Berlinben behúznak egyet, ha héberül beszélsz, vagy amikor kiirtással fenyegetnek a Columbia egyetem Free Palestine tüntetésein. Ezek az emberek nem “szemben állnak Izraellel”, hanem gyűlölik. Azt akarják, hogy ne legyen, a folyótól a tengerig.
A Hamász-pogrom és nyugati utcai/egyetemi fogadtatásának központi üzenete pedig az, hogy ne legyünk mi, zsidók sem. Ezt akarják. Európa zsidósága nem a Netanjahu-kormány “pót-célpontja”, hanem a palesztin “menekültek” és szélbalos haverjaik etnikai alapú üldözésének és kirekesztésének tárgya. Nem Netanjahu árnyéka vetül ránk, hanem a klasszikus toposzokat is inkorporáló új, woke antiszemitizmusé.
