Németország: zsidókat védő rendőrtiszt a puccsisták között

Írta: 444.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

December 7-én huszonöt embert tartoztattak le Németországban, Ausztriában és Olaszországban, mert egy szélsőjobboldali és volt katonákból álló csoport azt tervezte, hogy megrohamozzák a Reichstagot, vagyis a német parlament épületét, és átveszik a hatalmat.

Michael Fritsch (Forrás: Képernyőfotó)

A puccsolni vágyó gyanúsítottak száma szerdáról péntekre már 54-re emelkedett, de a hírek szerint még további letartóztatások várhatók. A német szövetségi bűnügyi hivatal szerint már több mint 50 helyszínen találtak fegyvereket és lőszereket.

A csoport terve az volt, hogy megdöntik a köztársaságot és létrehoznak egy új, az 1871-es Németországot mintázó államot egy magát hercegnek nevező férfi vezetésével.

Úgy tudni, hogy a csoport tagja volt egy volt rendőrtiszt is, akinek korábban az volt a feladata, hogy megvédje a zsidó közösségeket a terrortámadásoktól. Michael Fritschet 2020-ban felfüggesztették a szolgálat alól, majd később el is bocsátották, miután többször is részt vett a koronavírus-tagadók által szervezett tüntetéseken, majd később a koronavírus-tagadjó Querdenker mozgalom politikai pártjának, a DieBasisnak lett a képviselőjelöltje.

A letartóztatottak között van még Birgit Malsack-Winkemann, egy bíró is. Állítólag ő volt a tervezett puccs egyik központi szereplője, és a terv az volt, hogy a puccs után ő lesz az igazságügyi miniszter. A bírónő állítólag fontos logisztikai információkkal szolgált a csoportnak arról, hogy miként juthatnak be a Reichstagba.

 

Teljes cikk

Címkék:államcsíny, puccs

[popup][/popup]