Németország: több a bűncselekmény, de a menedékkérők számához képest nem sok

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Németországban emelkedett a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma tavaly, de a növekedés nagyságrendekkel elmaradt a menekültek számának növekedésétől – állapította meg a Bild című lap szerdai beszámolója alapján a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) egy bizalmas jelentésben, amely szerint a Németországban menedéket kereső emberek “messze túlnyomó többsége nem követ el bűncselekményt”.

menekült szállás

Egy menekültszállás Németországban

A Bűnözés a bevándorlás kontextusában című jelentés szerint a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma 2015-ban az egy évvel korábbihoz képest 79 százalékkal, a menekültek száma pedig 440 százalékkal növekedett.

A bűncselekmények száma mintegy 116 ezerről 208 344-re emelkedett, a menedékkérők száma pedig mintegy 200 ezerről 1 091 894-re nőtt.

A bűncselekmények számának alakulása havi bontásban azt mutatja, hogy 2015 első fél évében erősödött, a második fél évben pedig stagnált a bevándorlók körében megmutatkozó bűnözés, holott a második fél évben érkezett a legtöbb menedékkérő az országba.

A szabálysértések és bűncselekmények legnagyobb csoportját, 33 százalékát a lopások teszik ki, az esetek száma a 2014-ben regisztrált 44 793-hoz képest csaknem megduplázódott, 44 793-ra emelkedett.

További 32 százalékot tesznek ki a vagyon elleni egyéb, nem erőszakos bűncselekmények és csalások, illetve a közösségi közlekedési szolgáltatások utazásra jogosító érvényes okmánnyal történő igénybevétele – a bliccelés -, 52 167 esettel, illetve 28 712 esettel.

Az erőszakos bűncselekmények 18 százalékot tesznek ki, számuk ugyancsak majdnem megkétszereződött, 18 678-ról 36 010-re emelkedett.

A szexuális bűncselekmények – nemi önrendelkezési jog elleni bűncselekmények – aránya nem éri el az 1 százalékot, számuk 1688 volt, köztük 458 nemi erőszak és szexuális kényszerítés. A BKA-nak 2014-ről nincsenek adatai. A 2015-ös statisztikában nem szerepelnek a szilveszter éjjel elkövetett szexuális támadások.

Az élet elleni bűncselekmények száma a 2014-ben regisztrált 127-ről 240-re emelkedett. Az esetek csaknem kétharmadában az elkövető és az áldozat állampolgársága megegyezett, és az áldozatok egy kivétellel nem német állampolgárok voltak.

Az elkövetők állampolgárság szerinti csoportosítása azt mutatja, hogy a menedékkérők, menekültek legnagyobb részét kitevő szíriaiak, afgánok és irakiak körében nem jelentős a bűnözés, több balkáni ország állampolgárainak körében pedig igen jelentős. Például a szerb állampolgárok a regisztrált menedékkérők 2 százalékát tették ki 2015-ben, míg a feltételezett elkövetők között 11 százalék a szerbek aránya. Az albán állampolgárok esetében 8:17, a koszovóiaknál 4:14, a macedóniaiaknál 2:4 ez az arány.

A kimutatás szerint a német hatóságok 266 olyan értesülésnek, információnak jártak utána, amely arra vonatkozott, hogy terrorista szervezetek tagjai szivároghattak be az országba a menedékkérők között. Ezek közül 80 esetben nem bizonyult megalapozottnak az értesülés, 186 esetben még vizsgálják az értesülés megalapozottságát, 25 esetben pedig az értesülés alapján nyomozást indítottak.

 

támogatás
[popup][/popup]