Német belügyminiszter: létre kell hoznia az antiszemitizmus elleni kormánymegbizott intézményét

Írta: MTI/origo - Rovat: Hírek - lapszemle

Három terrortámadást akadályoztak meg az idén Németországban, 2000 óta pedig 16-ot – mondta Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.

 

 

Thomas de Maiziere, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Bild am Sonntagcímű vasárnapi lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a terrorveszély változatlanul magas, de “egy sor intézkedés révén Németország az idén biztonságosabbá vált”.

Arra a kérdésre, hogy a szerencsén vagy a hatóságokon múlott-e, hogy az idén eddig nem történt terrorcselekmény, azt mondta, hogy a szerencsének is van szerepe, de “kétségtelenül hatóságaink nagyon jó munkájának és a külföldi szolgálatokkal folytatott együttműködésnek” tulajdonítható, hogy javult a közbiztonság, és az idén három olyan terrortámadást is sikerült megakadályozni, amelyek már az előkészületek szakaszában voltak.

Azonban az utóbbi évek legsúlyosabb merénylete, a tavaly december 19-én egy berlini karácsonyi vásáron végrehajtott iszlamista terrortámadás ügyében a hatóságok rosszul mérték fel az elkövető, Anis Amri veszélyességét. Ez “keserű hiba” volt – mondta a belügyminiszter, hozzátéve: az elutasított tunéziai menedékkérőt a korábban elkövetett bűncselekményei és kihágásai miatt ki kellett volna toloncolni az országból.

 

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás
[popup][/popup]