Nemes Jeles László: a legfontosabb, hogy beszéljenek a filmről

A legfontosabb, hogy beszéljenek a filmről – mondta a cannes-i zsűri nagydíjával jutalmazott Saul fia rendezője, Nemes Jeles László a június 11-én a magyar mozikba kerülő film csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az alkotás egyik producere, Sipos Gábor kiemelte, hogy a filmet már 48 ország vásárolta meg, szinte minden európai országban, köztük Németországban, valamint Észak-Amerikában, Ausztráliában, Dél-Koreában és Japánban is bemutatják.

A Saul fia alkotói a cannes-i filmfesztiválon aratott siker után első ízben jelentek meg együtt a film magyar forgalmazója, a Mozinet által szervezett sajtóeseményen. Nemes Jeles László úgy fogalmazott: “Azt akartam, úgy nézze végig a néző, aki beül a filmre, hogy a lelkéhez elérjen valami, amihez nem kell előzetes felkészítés, prekoncepció“.

A rendező felidézte, hogy évek óta foglalkoztatta egy auschwitzi Sonderkommandóról szóló film gondolata, amikor megszületett fejében az ötlet, amivel megkereste Clara Royert, akivel végül együtt írták meg a Saul fia forgatókönyvét.

“Egy egyszerű mondattal jött hozzám, én pedig azt mondtam rá: ez film” – emlékezett a francia írónő, a két világháború közötti magyar irodalom szakértője.

Nemes elárulta, hogy a téli éjszakán kipattant mondat így hangzott: “Egy férfi, aki a krematóriumban embereket éget el, talál egy gyereket, akiről azt hiszi, a fia, és megpróbálja eltemetni“.

A film főszerepét alakító Röhrig Géza, New Yorkban élő költő, amatőr színész arról beszélt, hogy a Saul fia holokauszt-film, de nem csak az. Mint mondta, szeretné, ha minél többen megnéznék, mert úgy véli, Magyarországon is érzékelhető, hogy egyes emberek fájdalmáról nem veszünk tudomást, hiányzik a szolidaritás. Hozzátette, hogy bár 1944-ben játszódik a film, de az alapgondolatot akár más történelmi háttérrel is meg lehetett volna valósítani.

Molnár Levente, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, aki Abraham szerepét játszotta, azt emelte ki, hogy milyen kemény előkészítő munka előzte meg a forgatást. A film hitelessége érdekében arra törekedtek, hogy teljes mértékben megszabaduljanak azoktól a háború utáni érzelmektől, amelyek rárakódtak erre a témára.

A szereposztásért felelős Zabezsinszkij Éva is azt hangsúlyozta, hogy a film sikere elsősorban azon múlott, mennyire tudják hitelesen átadni a történetet. Másfél évig tartott, amíg megtalálták a megfelelő szereplőket a filmhez: olyan arcokat, amelyek megfejthetetlenek, akikről elhiszi a néző, hogy ebben a pokolban éltek.

Sipos Gábor megerősítette, hogy Röhrig Géza kiválasztása a főszerepre az előzetes próbák után konszenzusos döntés volt: “mindenki egyszerre bólintott rá“.

A producer beszámolt róla, hogy miközben az általuk felkeresett lehetséges külföldi produkciós partnerek túl kockázatosnak találták az elsőfilmes rendező alkotásának támogatását, a Magyar Nemzeti Filmalap a film mellé állt, így végül magyar produkcióban készült el. Az alap ráadásul elsőfilmes alkotásként kiemelt támogatásban részesítette a Saul fiát.

A sajtóértekezleten elhangzott, hogy a premiert eredetileg a Berlinaléra tervezték, de miután kiderült, hogy ott nem a versenyprogramban, hanem a Panoráma szekcióban kapna helyet, örömmel mondtak igent a cannes-i filmfesztivál meghívására. Cannes-ban, ahol csaknem ötven éve nem szerepelt magyar elsőfilm a versenymezőnyben, a Saul fia a nemzetközi zsűri nagydíjával együtt összesen négy díjat kapott.

A rendező megjegyezte, hogy nagyon örült a zsűrit vezető Coen testvérek elismerő szavainak és az is megfogta, hogy a díjjal a kezében a cannes-i színpadról lelépve az Arany Pálmával jutalmazott Jacques Audiard azt mondta neki: szeretné megnézni a filmet.

A fesztiválon Vulcan-díjjal kitüntetett Zányi Tamás hangmérnök kifejtette, hogy a rendezővel és a zeneszerzővel, Melis Lászlóval való hosszú, komoly együttműködés eredményeként született meg a film rendkívül összetett hangi világa. “Eszeveszett erővel hatott rá” az, ahogy Erdély Mátyás kamerája végighaladt a film 107 percén, és az egész munka alatt szem előtt tartották, hogy a képek mellett hallható hang sohase legyen öncélú. Mint mondta, azokat a filmeket szereti igazán, amikor valami olyasmivel lehet kiterjeszteni a képeket, a színészi játékot, a hangulatot, ami hozzátesz az alkotáshoz, és ezúttal erre volt lehetősége.

“Ez a film valahogy nem szereti a zenét” – fogalmazott Melis László. A zeneszerző elmesélte, hogy valójában csak a film végén szólal meg zene, amihez egy harmincas évekbeli haszid zenei gyűjtést használt fel. A többi zene nem hallható a filmben, pedig ott van: a film nagy része a krematóriumban játszódik, amelynek mély búgó hangja van, erre a tűzhangra tett rá egy hangzást, ami végül úgy szól, mintha a zaj-zörej része lenne.

Nemes egy a film aktualitását firtató kérdésre válaszolva felolvasta a film történész szakértőjének sms-ét, amelyben arról írt, hogy Magyarországról pár hét alatt százezer gyermeket küldtek Auschwitzba. “Ez a film arról szól, hogy Saul tisztességesen el akar temetni egy magyar gyereket, egyet a százezerből. Ki fogja eltemetni a többit, azt az elégetett százezret? Hetven év után képletesen talán egy kicsit ez a film is, mert ha százezer néző lenne, akkor bizonyos értelemben százezer temetés is lenne egyben” – olvasta a rendező.

Kapcsolódó cikk:

„Enni adni” – interjú Röhrig Gézával