Nem voltak mesésen gazdagok a német zsidók
Zsidó boltok bojkottjára mozgósító horogkeresztesek
Csakhogy ennek egyáltalán nem volt valóságalapja. Ezt igazolta a háborút követően összeállított adónyilvántartásokra hivatkozva egy nemrég megjelent tanulmányában Albrecht Ritschl, a London School of Economics gazdaságtörténet professzora.
A vagyonelkobzás eleinte még csak leginkább a kivándorló vagy a kivándorlást fontolgató zsidókat veszélyeztette. Ausztria 1938-as történő bekebelezése után azonban nem halogatták tovább a nácik a Harmadik Birodalom területén lakó zsidó lakosság kifosztását. Már az ekkori vagyonösszeírások is arról árulkodtak, hogy a zsidók kezében lévő javak messze elmaradnak a várakozásoktól, és hiába számított rá Hitler (vagy legalábbis tett úgy a propaganda kedvéért), nem fogják megteremteni a német hadakozás pénzügyi alapjait.
A fosztogatások sem voltak teljes körűek, az összeírt javaknak csak egy részét vették el az eredeti tulajdonosaiktól. Ennek ellenére a zsidó lakosság tulajdonképpen a teljes vagyonát elveszítette, mert azt a keveset, amit a nácik nem koboztak el, a vészkorszakban kénytelenek voltak felélni. Ritschl szerint azonban a zsákmány az állam szempontjából marginális értékű volt, és akkor az lett volna akkor is, ha tényleg az utolsó garasig mindent elvesznek.
A kutató számszerűen is megbecsülte többféle eljárással, hogy a németországi vagyonnak valójában mekkora része állhatott a zsidó kisebbség tulajdonában.
Az eredményei szerint ez az arány 0,9 és 1,6 százalék között lehetett, ami lényegében alig különbözőik a lakosságban mért 0,8 százalékos részesedéstől.
A náci propaganda ehhez képest mesésen gazdag zsidók tömegeiről harsogva keltett tévhiteket már a harmincas évek elejétől kezdve.
