“Nem tűrhetők el sem a gyűlöletet szító beszédek, sem a fizikai támadások”

Írta: Szombat / MTI - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Mély aggodalommal tölt el, hogy a zsidók félnek gyakorolni vallásukat Európában – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a január 27-i Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából csütörtökön.

Jean-Claude Juncker

Juncker nyilatkozatában elszomorítónak nevezte, hogy

a zsidók közel 40 százaléka azon gondolkozik, hogy elhagyja Európát.

Arra figyelmeztetett, hogy a holokauszttagadás még mindig létező jelenség Európában. Minden harmadik európai saját bevallása szerint “csak keveset” tud a holokausztról, és minden huszadik azt állítja, hogy soha nem hallott róla.

“Ez a tudatlanság veszélyes. Az idő múlásával és az emlékek elhalványodásával egyre inkább erkölcsi kötelességünk, hogy emlékezzünk. A történelmet nem tudjuk megváltoztatni, de gondoskodhatunk arról, hogy a jövő nemzedékeinek ne kelljen újra átélniük ezt a szörnyűséget” – fogalmazott.

Kijelentette, az antiszemitizmusnak semmilyen formája sem tűrhető el.

Nem tűrhetők el sem a gyűlöletet szító beszédek, sem a fizikai támadások.

“A zsidó közösséggel szembeni kötelességünk, hogy emlékezzünk rá, és harcoljunk az antiszemitizmus ellen. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy megvédjük közös európai értékeinket” – mondta.

Járóka Lívia fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő közleményében a holokauszt roma áldozataira emlékezve a testvériesség fontosságát hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy az európai szolidaritás csak akkor igazán erős, ha “nem teszünk különbséget a különböző szenvedéstörténetek között, hanem erősítjük egymást közösségben, szeretetben és testvériességben”.

Az auschwitzi  koncentrációs tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel. Ezt a napot az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította.

 

[popup][/popup]