“Nem szeretnénk útszéli hangú, uszító blogokat látni”

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az elmúlt hetek elvadult politikai csatározásai nyomán hétfőn összeült a Mazsihisz világi és vallási vezetése és bizonyos dolgokban megegyezésre jutottak. 

Az alábbiakban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) nevében – Frölich Róbert főrabbi, Goldmann Tamás alelnök, Heisler András elnök, Horváth József alelnök, Markovics Zsolt főrabbi és Schönberger András főrabbi közös nyilatkozatát olvashatják.

Ez az alapelv vezette a mai napon a Mazsihisz elnöke által összehívott tanácskozást, melyen a Mazsihisz taghitközségeiben szolgálatot teljesítő rabbik és világi vezetők vettek részt. Megállapodtak abban, hogy a jövőben is a céltudatosan és higgadtan folytatják a ma megkezdett párbeszédet.

A magyarországi neológ rabbik és a világi vezetés közösen és határozottan kijelentik, hogy soha többet nem szeretnének a zsidó közösség életét fertőző, útszéli hangú, uszító, embereket fenyegető blogokat, oldalakat látni. 

Ezért közösen, teljes egyetértésben kérik ezek azonnali leállítását. 

Fejezzék be tevékenységüket működtetői, tekintet nélkül arra, hogy kit és hol támadtak, kivel szimpatizáltak a múltban és jelenben, és térjenek vissza a civilizált érintkezés szabályaihoz.

Mi magunk is eképpen cselekszünk, mert amely közösségben polgárjogot nyer az agresszív kommunikáció, ott holnap már senki sem lesz biztonságban.

Rabbik és világiak közösen vallják, a párbeszéd képessége a teremtett ember egyik csodája. 

A mai tanácskozás megmutatta, a jövőért felelős világi és vallási vezetés a párbeszéd és a béke hangján kívánja együtt szolgálni a zsidó közösséget, építeni a modern vallásos zsidóságnak, a magyar neológiának 150 esztendős csodás palotáját.

Lösónó tauvó tikoszévú! Legyünk mindannyian, egyénként és közösségként is beírva a boldog élet könyvébe!

A tanácskozás nevében:

Frölich Róbert főrabbi,
Goldmann Tamás alelnök,
Heisler András elnök,
Horváth József alelnök,
Markovics Zsolt főrabbi,
Schönberger András főrabbi

[popup][/popup]