Nem nevezik át a fasiszta vezérről elnevezett utcát Szlovákiában

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Az állami ügyészség kérése ellenére sem nevezik át a Jozef Tisóról elnevezett utcát a szlovákiai Várnában.

Josef Tiso, az egykori szlovák bábállam feje

Az ügy még tavaly indult, amikor az állami ügyészség vádat emelt a pár ezer fős település önkormányzata ellen amiatt, hogy nem voltak hajlandóak átnevezni az utcát (holott a szlovák törvények értelmében egy köztér nem viselhetné Jozef Tiso nevét) – írja az Index.hu.

Emiatt az önkormányzati képviselők most tartottak egy szavazást az utca elnevezéséről,

Egyetlenegy képviselő szavazott arra, hogy nevezzék át az utcát.

BBC szerint az összes többi képviselő ellenezte a lépést. Az önkormányzat döntése után az ügy a bíróságon folytatódhat, a képviselők viszont ehelyett azt szeretnék, ha a lakosokkal szavaztatnák meg, hogy mi legyen az utca neve.

Jozef Tiso Adolf Hitlerrel 1943-ban

Jozef Tiso volt annak a szlovák bábállamnak a vezetője, amely a náci Németország alárendeltségében működött 1939 és 1945 közt, Csehszlovákia szétesése után. Ez idő alatt körülbelül 70-90 ezer zsidót deportáltak Szlovákiából, Várnából történetesen mind a 25 ott élő családot elvitték. Tisót 1945-ben elfogták és 1947-ben háborús bűnösként kivégezték.

A fasiszta vezetőt a mai napig tisztelik a szlovák szélsőjobboldali körökben, évekkel ezelőtt a pozsonyi érsek is megemlékezett róla.

[popup][/popup]