Nem csempészünk fegyvereket – mondja Naszrallah

Írta: ujkelet.live - Rovat: Hírek - lapszemle

A libanoni Hezbollah terrorszervezet vezetője, Hasszán Naszrallah pénteken elutasította az izraeli vádakat, hogy az Irán támogatását élvező csoport a bejrúti kikötőn keresztül becsempészve jut fegyverekhez és rakétagyártáshoz szükséges anyagokhoz.
Naszrallah beszédét hallgatja a tömeg Bejrutban 2018. november 10. Fotó: AP/Bilal Hussein

“Izrael ENSZ-nagykövetének prezentációja megalapozatlan,” mondta Naszrallah. “Kijelentései arra irányultak, hogy előkészítsék a terepet a kikötői és repülőtéri műveletek izraeli átvételére, és elérjék azt, amit nem sikerült a második libanoni háború alatt.”

“Meg kell őriznünk a libanoni egységet, és ebben a kérdésben egy egységes frontra kell ösztönözni,” tette hozzá Naszrallah.

Danny Danon izraeli ENSZ-nagykövet Twitteren reagált a libanoni terrorszervezet vezetőjének szavaira.

“Naszrallah, azt javaslom, kérdezd meg a Szíriai Tudományos Tanulmányok és Kutatások Központját (CERS) – hol vannak azok a civil cégektől vásárolt és a bejrúti kikötőn keresztül leszállított kettős felhasználású termékek?

Mi megtaláljuk, amit rejtegetsz!”

Danon kedden azzal vádolta Iránt, hogy többféle módon, köztük polgári reptereket és cégeket kihasználva, juttatja el a fegyverkészítéshez szükséges eszközöket Libanonba, szövetségese, a Hezbollah terrorszervezet számára.

Danon az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésén egy térképen mutatta be a szállítási útvonalakat, melyek olyan főbb csomópontokat foglaltak magukba mint a Damaszkusz repülőtér, Bejrút kikötője és repülőtere, valamint a Szíria és Libanon közötti hivatalos határátkelők, például a Masnaa.

Teljes cikk

[popup][/popup]