Nem a mi nevünkben – a Haver Alapítvány is elhatárolódik a házassággal kapcsolatot közös egyházi nyilatkozattól

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

A Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány is elhatárolódik hétfő reggel közzétett állásfoglalásában a Mazsihisz és az EMIH által aláírt közös egyházi nyilatkozattól, mely hangsúlyozza, hogy a házasság intézménye egy férfi és egy nő között valósul meg.

A Haver Alapítvány aktivistái

A nyilatkozat, melyhez sok magánszemély is csatlakozott, így fogalmaz:

“2021. december 9-én – egy nappal az emberi jogok világnapja előtt – tizenkét katolikus, protestáns és ortodox egyház, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) közösen kiadott egy nyilatkozatot, amelyben Ferenc pápa Budapesten elmondott szavaira hivatkozva hangsúlyozzák, hogy a házasság intézménye egy férfi és egy nő között valósul meg.

Kötelességünknek érezzük felszólalni a MAZSIHISZ és az EMIH által is aláírt nyilatkozattal szemben, s hangsúlyozni, hogy álláspontjuk nem képviseli kizárólagosan a magyar zsidó közösséghez tartozó emberek és civil szervezetek véleményét. Szükségesnek tartjuk kifejezni szolidaritásunkat azokkal az LMBTQ-személyekkel és szivárványcsaládokkal, akiket ez a kirekesztő nyilatkozat megkülönböztet és diszkriminál.

Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány:

Dés Julcsi, Grunzó Zsófia, Kenesei Marcell, Szeszler Anna, Büchler Tamás, Doffek Tamás, Fritz Zsuzsa, Háberman Zoltán, Mandl Judit

Gábor Mónika kulturális szervező, tanár

Weisz Endre szellemi szabadfoglalkozású

Gerencsérné Káldori Zsuzsanna pr manager, nyugdíjas

Őri Ádám egyetemi hallgató

Őri Anna egyetemi hallgató

Gábor György egyetemi tanár

Böröcz László – 2B Galéria vezetője

Wéber Edina

Kőszegi Juci, judaisztika tanár és zsidó közösség szervező, Lauder

Harsányi Eszter Ügyvezető NestingPlay

Kende Ágnes szociológus

Ránki Sára, OR-ZSE, oktató

Talyigás Katalin szociológus

Berényi Eszter, ELTE TÁTK, egyetemi adjunktus

Csillik Dávid, MAZSIHISZ Ifjúsági Csoport volt elnöke

Keszthelyi Balázs, Haver Alapítvány

Mátrai Ildikó, Adománytaxi adománykoordinátor

Donáth Anna, zsidó aktivista, közösségszervező

Pusztai Hédi, Partnership2Gether

Paskuj Panka, Haver önkéntes, Hasomer Hacair Magyarország madricha

Zolnay János, OR-ZSE oktató

Dr. Komoróczy Szonja

Pál Bori, Haver önkéntes

Kárpáti Judit, OR-ZSE oktató

Armstrong Veronika

Vásárhelyi Mária, szociológus

Császár Liza, Haver önkéntes

Borbély Tamara, Haver önkéntes

Indries Krsztián, klinikai pszichológus

Neumann Péter, Haver önkéntes

Kolozs Andrea, Haver önkéntes

Hemera Tina, Haver, önkéntes

Félix Anikó, szociológus

Borbás Gergő, színész, kreatív producer

Cseri Anita

Hegyesi Gábor, szociális munkás/tanár

Strell Tamás, Hasomer Hacair Madrich

Hidas Judit, Kibic Magazin főszerkesztője

Bánfalvi-Orosz Eszter, tárlatvezető, Zsidó Múzeum

Eichner Viktor

Hárs Nóra, tanító, haver önkéntes

Szántó Eszter

Kékesi Dániel

Fehérvári András, pedagógus, vállalkozó

Konyor Sylvia

Bárdos Katalin, pszichológus

Győri Péter Dr. (C. Sc.)

Tordai Bence, Haver-önkéntes

Gyantár Edit, tanár

Moldován Bendegúz

Barna Ildikó, szociológus

Pesti Zsuzsa, nyugdíjas

Konrád Miklós, történész”

,*

A Mazsihisz és az EMIH által aláírt közös egyházi nyilatkozat a Mazsihisz minapi közgyűlésén is vita tárgyát képezte.

támogatás
Pop up banner
ad joint40 ad dutch40 ad mazsok40 mti_hirfelhasznalo