Nem a burka a lényeg!
Kínos érzés fogott el mindannyiszor, amikor a muszlim nők ruházatának kérdését feszegették európai politikusok. Ezek nem értenek semmit – mormoltam magamban, de ide kellett jöjjek Izraelbe, újra, hogy meg tudjam fogalmazni a nyilvánvaló tévedés okait.
Aki látta Makhmalbaf, iráni rendező Napfogyatkozás Kandaharban című filmjét, az a muszlim nőket nem a burka miatt fogja sajnálni. A nyugati világba menekült afgán értelmiségi család lányaként szülőföldjére igyekvő újságírónő szemével olyan világot látunk, amelynek egyetlen részletét sem kívánnánk a magunké helyett. Hogy abban a cseppet sem kívánatos világban a nők sorsa hatványozottan borzalmas, azon sincs mit csodálkoznunk, hiszen a mi kultúránknak is még jócskán van adóssága a női nemmel szemben.
Hogy miért éppen az öltözékbe, mégpedig a nők ruházatába kapaszkodnak a növekvő muszlim népességgel számolni kénytelen európai országok? Mert ez a legkönnyebb. Igaz, a legrosszabb ötlet is.
Évezredek óta az emberek ruházata jellemezte a hovatartozásukat. Kultúrálisan és gazdaságilag is. Sokszor kényszerként viselve a megkülönböztető jelet. A motiváció, a közösség részéről, amely az öltözéket előírta, régen és most is a félelem. Az ismeretlentől való félelem. Megismerés helyett kirekesztés – évezredes szokás, de éppen ezért döbbenetes, hogy napjaink “felvilágosult” vezetői is csak eddig képesek eljutni.
Franciaország népességének mintegy 15%-a “nem francia” – a lakosság növekedésében jelentős szerepet játszanak a menekültek, és a muszlim közösségekre jellemző magas születési arány. Olaszországban közel egymillió muszlim él már ma is. Minden hatodik Hollandiában született gyermek muszlim bevándorlóké. Az Egyesült Királyságban 4% körüli a muszlim népesség, de a tendencia itt is az arány növekedése. Az Európai Unióba érkező bevándorlók majdnem fele Spanyolországban telepedik le. Itt is, több, mint egymillió muszlim él már most is. Ezzel kellene szembenézni, nem a burkával!
