Nagykállói beruházással indul a Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

A nyíregyházi székhelyű Nyírségi Magasépítő Kft. végezheti el az ortodox zsidó zarándokház felépítését nettó 113,3 millió forintból a a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban – írja a szeptember 20-i Közbeszerzési Értesítő.

Nagykálló, Taub Izsák rabbi sírhelye

Elindult tehát a Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon programja, amelynek tervéről korábban lapunk is beszámolt.

Uniós forrásból, kormányzati támogatással, összesen 1,4 milliárd forintból az ország öt településén zsidó vallási, kultikus és idegenforgalmi létesítmények újulnak meg – jelentette be tavaly Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

Hosszú távon is fenntartható idegenforgalmi szolgáltatások létrehozása a cél, amelyek megőrzik és bemutatják a keleti régió zsidóságának háború előtti kulturális, vallási és történelmi örökségét. A szándék az volt, hogy a szolgáltatások kialakítása és üzemeltetése növelje a térség idegenforgalmát, munkahelyeket teremtsen – tette hozzá Heisler András.

A program keretében Miskolcon, Makón, Nagykállón, Nyírtasson és Sátoraljaújhelyen mutatják be a  magyar zsidó kulturális és történelmi örökséget – fogalmaz a mazsihisz.hu minapi híradása.

Nagykállóban 1781-ben Taub Izsákot, héber nevén Eizik Taubot választották a vármegye főrabbijává. A magyarországi haszid közösség alapítója már életében legenda volt, az egyik leghíresebb cadik – igaz ember. Tanácsért, útmutatásért és áldásért messziről érkeztek hozzá – emlékezik a cadikra a Debreceni Zsidó Hitközség honlapja.

A nyugodt községben a munka mellett nem volt más szórakozása, mint a Biblia és a természet, gyakran találták meg a hívek a mezőn, a juhászok és a pásztorok társaságában. A világhírű zsidó népdal, a Szól a kakas is itt született, a rabbi ezt egy pásztortól tanulta, majd saját szövegével egészítette ki. Nemsokára az egész haszid közösség ezt énekelte, és elterjedt nemcsak az országban, hanem mindenhol, ahol a haszid közösség tagjai megfordultak.

1821-ben, 70 éves korában hunyt el Nagykállóban. A csodarabbi halálának évfordulója, ádár hó hetedike a világ haszidjai számára jelentős nap, ilyenkor tömegesen keresik fel a sírhelyet.

[popup][/popup]