‘Most talán jobban megértik majd az izraelieket’ -Terrorhoz szokva
„Most talán jobban megértik majd az izraelieket” – mondta Dan Diamant. A Tel-Avivban élő újságíró és idegenvezető rendszeresen publikál különböző zsidó témájú lapokban, és elég markáns véleménye van Izraelről és a terrorizmusról. „Ha van ország, amelynek polgárai évtizedek óta kénytelenek együttélni a terrorral, akkor az Izrael. Igen, van olyan, hogy egy őrült hátba szúr valakit az utcán, fényes nappal, de őrültek mindenhol vannak – vallja Dan Diamant. – Ettől nem áll meg az élet. Mi azt mondjuk: mit csináljunk? Bújjunk az ágy alá? Mit gondolnak, most jobb lenne bárkinek Párizsban vagy Brüsszelben?”
A felvételen egy minapi terrortámadás helyszíne. Egy palesztin autós hajtott izraeli rendőrök közé. A merénylőt lelőtték (Fotó: Ahmad Gharabli, AFP/Europress, forrás: vasarnapihirek.hu)
Az izraeliek pontosan értik, min mennek keresztül a nyugat-európaiak. Nekik ez nem újdonság. „Amikor a késelésekről mindennap hírt adnak a televíziók, sokan elfelejtik, hogy a ’70-es években naponta haltak meg emberek a libanoni rakétatámadásokban Észak-Izraelben. Néhány hét után az már nem volt annyira izgalmas, hogy tudósítsanak róla. De az itteniek pontosan tudták, hogy mi a cél: rettegésben tartani az embereket. Kés vagy rakéta, mindegy.”
Izrael ma sem kevésbé biztonságos, mint tavaly vagy tíz évvel ezelőtt volt – vallja az izraeli újságíró, és ezt egy különös számsorral támasztja alá. „Az Izrael Projekt – nevezzük így – több mint 100 éves. Ezért az országért ez idő alatt körülbelül 30 ezren haltak meg – van egy lista a hősi halottainkról, amelyet naponta frissítünk. A másik oldalon ott van az Európa Projekt – nevezzük így. Hány zsidó halt meg azért, mert az, ami? 6 milliónál is több. Akkor most itt veszélyesebb élni, a mindennapos terrorban, vagy a békés Európában?”
„Az emberek veszély- és biztonságérzete az események következtében oszcillál. A félelem fokozódik az aktuális veszély idején, és amikor az megszűnik, az élet visszatér a régi kerékvágásba” – ez már Uri Müller véleménye. Az Izraelben élő pszichiáter szerint ez néha több, máskor kevesebb időt vesz igénybe, de mindig megtörténik. „A lányom mesélte tavaly a »Szilárd Szirt« (Cuk Eitan) hadművelet idején, hogy amikor autóban ült, és megszólalt a sziréna, miközben kiugrott a gyerekekkel a kocsiból, és rájuk hasalt az úttesten, hogy védje őket, megfordult a fejében: hát ezért jöttem haza Amerikából? De másnapra ez már eszébe sem jutott.”
