Modiano mennybemenete
Örömmámorban úszik Franciaország. Igaz, legújabb irodalmi Nobel-díjasa, a 69 éves Patrick Modiano a tizenötödik “gall”, akit Stockholm kitüntetett ezzel a nagyrangú címmel. Mindössze hat évvel az előző párizsi díjazott után, de az eredeti egyéniség az, aki mindenkit magával ragad. Csak a méltató lapkommentárok szinte köteteket tehetnének ki.
(forrás: thetimes.co.uk)
Alig egy héttel azelőtt, hogy megérkezett Párizsba az új irodalmi Nobel-díj híre, a Le Nouvel Observateur interjút közölt az íróval. Semmi előjel, semmi sejtés, csak éppen annyi, megjelent Patrick Modiano sorrendben harmincadik regénye, és ebből az alkalomból kereste föl az írót Jérôme Garcin, a heti magazin munkatársa, vallana új kötetéről.
Bevezető soraiban az újságíró úgy jellemezte alanyát, hogy a legnagyobb alkotók közül talán ő az egyetlen, aki bocsánatot kérne olvasóitól, amiért friss alkotásával “megzavarta”. Modiano olyan – ábrázolta Garcin -, mint az emeleti szomszéd, aki szabadkozik, amiért szombat esti mulatságával zajt csapott.
Márpedig – fűzte hozzá az újságíró – ez a szerénység nem tettetett. A friss Nobel-díjas – ódon könyvekkel tapétázott dolgozó szobájában – elmesélte azt is, hogy minden sorát, igen valamennyit, kézzel, töltőtollal veti papírra, 2014-ben nincs szövegszerkesztője.
Sőt, régi, divatjamúlt mechanikus írógépen sem tud pötyögtetni. E-mail címe sincs, minek is, az asszonyának van, egy családban annyi elegendő. Ha meg pontot tesz egy befejezett kézirat végére, máris elégedetlen, kezdené elölről, nem tetszik neki az, amit alkotott.
Csöngött a telefon…
Így tenne október 2-ikán megjelent új regényével is (mindössze 160 oldal), amely természetesen fiktív történet, mégis, a töretlen alkotói hagyomány jegyében bizonyos mértékben önéletrajzi jellegű. A címe szabados fordításban “Ne tévedj el lakónegyededben”, a hőse pedig bizonyos Jean Daragan, embergyűlölő, aki három hónapon át nem látott senkit.
Magányában egyszer csak telefoncsöngetés veri föl. Egy zsaroló, aki Gilles Ottolini néven mutatkozik be, azt állítja, rábukkant egy címjegyzékre. Állítólag Daragan tulajdona, és kellő ellenérték fejében hajlandó volna visszaszolgáltatni.
Az első vele közölt nevekből a történet hőse az 1950-es évekből megkísérli fölidézni gyermekkorát, egy Párizs környéki házból, ahol eredetileg anyja őrizte a listát, és ahol emlékezete szerint drámai események is történtek.
Ezt a korszakot Modiano fölidézte már az 1980-as évek végén megjelent munkájában. Jelentősége mindennek azért van, mert harminc kötete kivétel nélkül csakugyan autobiográfiai természetű, családi históriákat elevenít föl. Olyanokat, amelyek jószerivel még születése előtt estek meg, ő maga nem volt tanújuk.
A friss francia Nobel-díjas szerénységét mi sem igazolja jobban a párizsi napilapokban megjelent beszámolóknál. Amelyek megörökítették a kitüntetés hírére összeverbuvált rögtönzött sajtóértekezletet állandó kiadójánál, a Gallimard-nál (szakadatlan hűség).
Az írót ebédje közben érték el a hírrel, a közelében nem is volt telefon, a lánya bukkant rá. Az ő kedvese, gyermekének atyja, svéd dalénekes, egykori gitáros, malmöi születésű. Marie reggel a Twitterével babrált, így bukkant rá édesapja fotójára. A közlésre Modiano hitetlenül hallgatott, a felesége ejtett csupán egy könnycseppet. Az író rá is szólt, “Dominique, hagyjuk a jeleneteket”.
