Mit tettek a magyarok a Donnál? – megdöbbentő dokumentumok

Megrázó, magyar katonák által elkövetett súlyos háborús bűncselekményekről, népirtásban való részvételről közöl eddig ismeretlen orosz levéltári dokumentumokat a napokban megjelenő A magyar megszállócsapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok című könyv. Krausz Tamás történész, a kötet egyik szerkesztője a Heteknek elmondta: napokig nem tudott aludni azt követően, hogy elolvasta a beszámolókat. A Hetek írása.
A dokumentumok hitelessége kapcsán Krausz Tamás megjegyezte, hogy szemtanúk által leírt beszámolókra és a szovjet államigazgatás tényszerű összegzéseire alapuló iratokat hoztak nyilvánosságra, melyeket eddig orosz levéltárak őriztek. A szovjetek, a németek, a finnek, a lettek, a litvánok, a románok és a magyarok által a megszállt területeken elkövetett bűncselekményeket gyűjtötték össze, amikor felszabadítottak egy-egy területet. Krausz Tamás hangsúlyozta: a dokumentumok hitelességét német történészek is elfogadják. Hozzátette: a magyarok sem rosszabbak, sem jobbak nem voltak más nemzetek fiaihoz képest, de sajnálatos módon a levéltári adatokból egyértelmű, hogy a magyar hadsereg háborús bűncselekményekben és népirtásban is segédkezett.

A történész kifejtette, hogy az elmúlt hetven évben az orosz és a magyar politikai elit sem kívánta ezt a témát bolygatni – több okból. A szovjetek a béke érdekében nem akarták nemzeti érzésükben megsérteni a befolyási övezetükhöz tartozó népeket. Érdekes módon Rákosi és Kádár szintén össznemzeti érzésekre igyekezett apellálni, ezért ők is jegelték a háborús bűncselekmények nyilvánosságra hozatalát. A rendszerváltást követően pedig az új politikai elit nemzeti arculatába nem illett volna bele, hogy éppen a magyarok által a Szovjetunió lakossága ellen elkövetett bűnökről nyisson társadalmi vitát. Krausz Tamás álláspontja szerint az orosz levéltárak egyebek mellett azért is nyíltak meg, mert számtalan balti és kelet-európai országban a második világháború átértelmezése zajlik. „Nacionalista pártok, mozgalmak igyekeznek hamisítani a korábban evidenciának vett tényeket, mint például azt, hogy a Szovjetunió és a szövetségesei képviselték a háborúban a jó oldalt, Hitler és szövetségesei a rosszat” – tette hozzá Krausz.

Egy, a magyar vezérkar álláspontját tükröző belső dokumentum (10-es parancs) azt bizonyíja, hogy a magyarok gondolkozása a propaganda szintjén is a náci fajelméletben gyökerezett, amely az oroszok és a zsidók alacsonyabb rendűségének hitlerista toposzát visszhangozta. A helyi lakosság felvilágosítása című alfejezetben a következő szakasz olvasható: „Az ukrán nép fajilag nem azonos az orosszal, tehát politikájával sem azonosíthatja magát. Az ukránok szláv vére erősen keveredett turáni és germán népek vérével. Ennek következtében értelmesebb, erősebb, ügyesebb és életképesebb, mint az orosz. Fajilag és képességei következtében sokkal közelebb áll a nyugati kultúrnemzetekhez, mint az orosz. Az új európai rendben fontos hivatás vár az ukránokra. Ezzel szemben az oroszok – mind a cárizmus, mind a vörös uralom alatt – évszázadokon keresztül mindig elnyomták és kizsákmányolták az ukrán népet, és nem engedték érvényesülni törekvéseiket, valamint a kultúra és a civilizáció utáni vágyakozásukat. Jobb és boldogabb jövőjüket csak a tengelyhatalmak oldalán találhatják meg.”

1942 tavaszán a Soá már javában folyt, noha a szovjetek nemzetiségi megoszlás szerint nem regisztrálták az áldozatokat, legfeljebb véletlenszerűen. A szakirodalom szerint eddigre az ukrajnai és balti zsidóság tömegeit, jóval több, mint egymillió embert a nácik és csatlósaik már megsemmisítettek.

A könyvben publikált dokumentumokból is kiderül, hogy a magyar egységek a szovjet zsidók kiirtásában részt vettek, mindenekelőtt a menekülő, elrejtőző zsidók felkutatásában, elfogásában és likvidálásában, illetve a zsidók német kézre adásában játszottak aktív szerepet.

Egy jelzés nélküli táviratban, amelyet 1941. december 10-én 9 órakor indítottak, ez állt: „32/II zászlóaljparancsnokságnak, Bahmacs. Jelentem, hogy Marosim községet folyó hó 8–9-én átvizsgáltattam. 25 zsidót kivégeztettem. 4 partizán, mely a falu lakosa, már nyolcadik hete ismeretlen helyre menekült. A falu környékén lévő tanyákat is átnézettem – különösebb eredmény nélkül. Berencsváry hadnagy 23/5 századparancsnok.”

A helyi magyar katonai és adminisztratív-helyőrségi parancsnokságok nyilvános plakátjai, röplapjai is a rasszista, nemzetiségeket egymás ellen uszító náci szellemiségen fordultak a helyi lakossághoz és a vöröskatonákhoz. A Voronyezs körzetéből való egyik ilyen „magyar röplap” így üzent a Vörös Hadsereg „ázsiai” katonáinak: „Vöröskatonák, tatár, vogul, osztják, cseremisz, mongol és votják származásúak! Mi, magyarok nemcsak a zsidóuralom megsemmisítéséért harcolunk Oroszországban, hanem a ti szabadságotokért is. Ázsiából származunk, ahol népünk a régi időkben békés egyetértésben élt népeitekkel együtt. Célunk felszabadítani titeket a zsidóuralom alól, hogy befejezzük végre a köztünk, testvérek között dúló gyilkos háborút. Ne harcoljatok ellenünk, irtsátok ki a zsidókat, szabadítsátok fel Oroszországot! Álljatok át, és lépjetek be az ázsiai légióba, ami a zsidóuralom ellen harcol; testvéri szeretettel várjuk mindannyiótokat a felszabadított Oroszországban.”

A voronyezsi területen felvett dokumentumok tömege számol be a képtelennek tűnő bestiális gyilkosságok sokaságáról. Ilyen tipikusnak tekinthető leszámolásról tanúskodik Marki falu esete. „A magyar katonák és tisztek érkezésüket azzal tették emlékezetessé, hogy a kolhozparasztoktól elvették a tyúkokat, a vajat, a használati és egyéb tárgyaikat, egészen a gyerekjátékokig és az ikonokig. […] A megszállás első napjaiban több tucat embert lőttek agyon, köztük komszomolistákat, a falu legjobb aktivistáit, többek között Ványa Oszadcsenkót, Sztyopa Gvozgyikovot, Szerjozsa Oszadcsenkót, stb. Kivégzésük előtt a magyarok meztelenre vetkőztették őket. Az egész lakosságot arra kényszerítették, hogy adják le a gabonájukat, azt ígérvén, hogy azt a kolhozparasztoknak adják, de a begyűjtés után nem csináltak semmit, és a szalmát is egy másik faluba szállították. […] A civil lakosságot és a hadifogoly vöröskatonákat mínusz 40 fokos hidegben is munkára terelték. A hadifoglyok szakadt rongyokba voltak öltözve, gyötörte őket az éhség és a magyar gazemberek golyói által lelték halálukat. Egyedül Marki faluban több mint 100 civil lakost és több mint 300 hadifogoly vöröskatonát öltek meg, nem számítva azokat, akik az extrém fokú kimerültségben, az éhezés miatt haltak meg. A magyar fasiszta vadállatok megalázták a nőket, sokukat megerőszakolták. A 17 éves Maruszja Begocskina ellenállt annak, hogy kielégítse a magyar gazemberek gerjedelmét, ezért agyonlőtték.”