Migránsok Izraelben
Angolul és franciául migrants, németül migranten, magyarul – újabban – migránsok. Héberül misztanenim (beszivárgók). Minden nyelven többes számban, mert többen vannak, sőt, sokan. Nagyon sokan. És egyre többen lesznek.
Európa minden újságja, rádiója, televíziója foglalkozik velük. Sőt, velük foglalkoznak a legtöbbet. Hálás téma, mindenkit érdekel. Nem annyira Afrika és Közel-Kelet bukott civilizációi, nem is a sokezer kilométeres utakat megtett vándorok, a „világ legújabb proletárjai” sorsa, sokkal inkább saját sorsuk, sőt, gyerekeik, unokáik sorsa. Amit az új népvándorlás nagyban fog befolyásolni.
Rejtőznek közöttük az Iszlám Dzsihád leendő terrorlegényei? A jövő titka. De Európa arculatát (a szó szoros értelmében) máris megváltoztatják. Egyelőre a parkok, pályaudvarok környékén, aztán a lepukkant negyedekben, ahol rokonaik már ott élnek egy-két nemzedék óta.
A boldogtalanok két irányból tolulnak Európa boldogabbik végei felé. Közép-Ázsiából (Afganisztán) és a Közel-Keletről (Szíria, Irak) Törökországon, a Balkánon és Magyarországon át vezet az út. Kosz szigete és a görög szigetvilág hívatlan vendégek ezreit kénytelen elviselni.
Fekete-Afrika menekülő tömegei a líbiai partokról indulnak, és az olaszországi Lampedusa szigete az első európai föld, amelybe beleütköznek.
Egyetlen ország létezik, amely európai(as) civilizációval, munkalehetőséggel, élhető élettel kecsegtet, és amelyhez nem kell tengeren, lélekvesztőkön átkelni. Egyetlen ország van, amelyet Afrikából szárazföldön át lehet elérni.
És ez Izrael.
Afrika tucatnyi országából, de legfőképpen Szudánból és Eritreából érkeznek Egyiptomon és a Szináj-félszigeten keresztül Izrael déli határához. Az elmúlt évekig semmiféle határkerítés nem állta útjukat. Akiket a szináji beduinok nem öltek meg és nem raboltak ki, a hosszú gyalogút után Izraelben találták magukat. Dél-Tel Avivban, Beér Sévában, Árádon, Eiláton ezrek és tízezrek élnek emberhez méltatlan körülmények között, téli felhőszakadásban, nyári kánikulában, alkalmi munkákból tengődve.
A hatóságok későn ébredtek fel. Tavaly többé-kevésbé már készen állt az egyiptomi-izraeli határkerítés a Szináj félsziget és a Negev között. Ám addig tízezrével csempészték a beduinok Izrael városaiba a munkakereső feketéket, akiket itt misztánenim (מסתננים), vagyis beszivárgók néven illetnek.
Mint Európában, úgy itt is a legsúlyosabb szanitáris és közrendi problémák merültek fel. A szakadozó izraeli szociális háló őket ellátni nem tudja, a társadalom befogadni nem akarja, visszázni őket Afrikába humanitárius és nemzetközi jogi problémákat vet fel.
Zömük muzulmán, így a biztonsági problémák sem hiányoznak. A dél-szudáni menekültek viszont keresztények. (Érdekes etno-kulturális jelenség: sok afrikai migráns feltűnően nagy keresztet visel a nyakában. Nem holmi vallási buzgóságból, mindössze azt igyekszik bizonyítani az izraelieknek, hogy ő nem muzulmán, nem kell félni tőle…)
Görögországtól, Szerbiától, Magyarországtól eltérően, innen tovább menni nem lehet. Nincs hová. Itt maradni, vagy hazatérni.
Megpróbálkoztak a mézesmadzaggal: minden Afrikába visszatérő néhány ezer dollárt kapott. A dollármadzagra csak igen kevesen kaptak rá.
Több, mint ezer illegális behatolót 2013-ban a Negev déli, legbarátságtalanabb éghajlatú részén, egy Száháron nevű telepen helyeztek el, amelyet akár fegyenctelepnek is nevezhetnének. Később ugyanitt egy Holot nevű tábort is létesítettek.
Az illegális afrikaiak számát 60-70 ezerre becsülik, de van, aki ennek kétszereséről tud. Létszámuk gyorsan növekszik, minthogy gyakran egész családok lépték át a határt és érkeztek Izrael városaiba. Itt született gyerekeik tankötelesek, izraeli iskolákba járnak. Problémás szociális helyzetük a tanulásban is hátrányt jelent, bár az itt született afrikai gyerekeknek már héber az anyanyelvük.
A teljes cikk itt olvasható.
