Míg a Mazsihisz várja a kormány gesztusait, az EMIH nem bojkottál

Mint korábban honlapunkon is olvashatták, Heisler András, a Mazsihisz elnöke vasárnap este az ATV-nek nyilatkozva számolt be a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) együttes elöljárósági, illetve vezetőségi ülésén történtekről: kialakított álláspontjuk szerint egyelőre a kormány javaslatait, gesztusait, alternatíváit várják a három kritikus pont – a józsefvárosi pályaudvarra tervezett Sorsok Háza, a Szabadság téren fölállítandó emlékmű, valamint Szakály Sándor relativizáló nyilatkozatára adandó kormányzati reakció – ügyében. Amennyiben azonban nem következik be érdemi változás, Heisler a holokauszt-emlékév alkalmából a Mazsihisznek megítélt 150 millió forintos támogatás visszaküldését, valamint az állami megemlékezésektől való távolmaradást fogja javasolni a közgyűlésnek. Heisler kifejtette, megvárják a kormány által létrehozott Zsidó Közösségi Kerekasztal csütörtökön tartandó ülését is.

Ugyancsak vasárnap a Chabad Lubavics mozgalomhoz tartozó Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) is megbeszélést, pontosabban közösségi fórumot tartott a Károly körúti Keren Or központban. A megjelent mintegy 30-40 fő előtt Köves Slomó, a hitközség vezető rabbija kifejtette korábban kialakított álláspontját: a kormány vitatott intézkedéseivel szemben igyekeznek kritikai véleményt nyilvánítani, ugyanakkor a bojkottot nem tartja célravezető megoldásnak.

Ennek egyrészt praktikus okait sorolta: a kapcsolat megszakításával a mindennapi működés nagyon megnehezülne, márpedig, fölfogása szerint, a zsidó érdekérvényesítés és önvédelem elsősorban – a fizikai és jogi biztonság kérdését leszámítva – a vallásgyakorlás és a közösségi élet fenntartását jelenti. Ugyanakkor Köves nem tekinti zsidó feladatnak elősegíteni a magyar társadalom szembenézését a Soá alatt történtekkel, az abban vállalt magyar részvétellel. Mint mondta, a cél nem a lelkiismeret-furdalás felébresztése, hanem a hibákból való tanulás lehetősége. Szerinte a magyar társadalomnak mindezt belülről kell elindítania. Ha viszont sokat hallja kívülről a bűnbánatot követelő hangokat, ez könnyen dacreakciót válthat ki. Ebben többen is egyetértésüket fejezték ki a rabbival, közülük azonban nem mindenki támogatta egyformán Köves stratégiáját.

Köves Slomó tartalmilag koherens véleménye ugyanis, a pragmatikus szempontok mellett, nem kínált meggyőzően hatékony választ a jelenlegi helyzetre. Hiszen egy – kedvező helyzetben – csakugyan hasznos politika nem feltétlenül ad útmutatást a mostani kiélezett szituációban.

A többnyire ötven-hatvan év körüli egybegyűltek, akik egyébként szemmel láthatóan nem befolyásolták a vezető rabbi álláspontját, változatos véleményeket fogalmaztak meg. Bőhm András korábbi főpolgármester-helyettes és Kőbányai János, a Múlt és Jövő folyóirat és könyvkiadó vezetője például ugyancsak végletesnek tartaná a bojkottot és a kapcsolatok megszakítását. Bőhm nem pártolta a Mazsihisz formálódó álláspontját sem, szerinte az „ellenzéki feladatok” felvállalása az egyházi feladatok kockáztatását jelentené. Mások azonban markánsabb álláspontot képviseltek. Olti Ferenc, aki a zsidó szervezeteket képviselte a kerettantervről folytatott tárgyalásokon, a sok negatív tapasztalat után kételyeit fejezte ki az állami tárgyalófél jóhiszeműségével kapcsolatban, és azt javasolta, hogy csak a témában történt valóban pozitív végkifejlet esetén vegyenek részt az emlékév programjain. Köves Slomó szerint ehelyett inkább nyilvános fundamentumra volna szükség: esetleg országgyűlési határozatra, többek között a Horthy-rendszer felelősségéről, s a kritika mellett a reális ötletek fontosságát hangsúlyozta.

Akadt, aki a kérdésben a Mazsihisszel való együttműködést szorgalmazta, amire Köves Slomó elmondása szerint kísérletet tett, ez azonban nem járt sok sikerrel, amit elsősorban a Mazsihiszen belüli hatalmi harcokkal magyarázott. Azt is hozzátette, ő a maga részéről nem látja szükségesnek egy újabb holokauszt-múzeum – a Sorsok Háza – létrehozását, ehelyett inkább a magyar zsidóság ezer évét bemutató emlékház javíthatná a zsidóság imázsát a többségi társadalom szemében.

Mások szerint semmilyen módon nem legitimálható a kormány jelenlegi ténykedése, így tulajdonképp indokolt volna az EMIH távolmaradása is. Volt, aki azt is fölvetette, hogy a Szabadság térre tervezett emlékmű ötletét a kormány taktikusan a másfélmilliárdos pályázat lebonyolítását követő időszakra időzítette – így a közvélemény azt a benyomást szűrheti le, hogy „a zsidóknak semmi sem elég”. Egyesek pedig úgy vélték, Köves Slomó nyilatkozataiban többször tompítja a magyarországi atrocitások súlyát, amikor a Franciaországban tapasztalható, még súlyosabbnak mondott helyzethez viszonyítja azokat. Köves ezzel szemben a reális helyzet ismertetésének fontosságát hangsúlyozta, és hozzátette: úgy látszik, sosem tudja lemosni magáról a vádat, hogy fideszes lenne – miközben, nyomatékosította, semmiféle politikai kötődése nincsen. Szavaiból az derült ki, hogy a maga részéről nem vállal szerepet a Szabadság téri emlékmű elleni tiltakozásban,  arról azonban szó sem lehet, hogy látogatást tegyen a szobornál.