Miért nem szolidáris a német baloldal az iráni tüntetőkkel?
A német baloldalt megoldhatatlan dilemma elé állítják az iráni hidzsáb-ellenes tüntetések. A baloldal ugyanis egyszerre akarja képviselni a felvilágosodás egyetemes értékeit és elismerni a kulturális sokszínűséget. Hogyan is emelhetne szót a hidzsáb ellen, ha korábban a multikulturális tolerancia nevében üdvözölte az iszlám fátylat?
Forrás: Flickr
A témáról a metazin.hu ad összefoglalót.
A német baloldalt megoldhatatlan dilemma elé állítják az iráni hidzsáb-ellenes tüntetések. A baloldal ugyanis egyszerre akarja képviselni a felvilágosodás egyetemes értékeit és elismerni a kulturális sokszínűséget. Hogyan is emelhetne szót a hidzsáb ellen, ha korábban a multikulturális tolerancia nevében üdvözölte az iszlám fátylat?
„Az iráni tüntetések meglehetősen kevés figyelmet kapnak Németországban. A baloldaliak hallgatása különösen érdekes. Miért pont nekik esik nehezükre kiállni a szabadságért tüntető irániak mellett?” – kérdezi a Deutschlandfunk német közszolgálati rádióban Arnd Pollmann filozófus.
Női egyenjogúság, a felvilágosult és demokratikus kormányzás a vallási ortodoxia lebontása – megannyi elv és követelés, amely a baloldalnak minden okot megadna rá, hogy kiálljon az iráni tüntetők mellett, akik pontosan ezeknek az eszméknek a jegyében kockáztatják testi épségüket, szabadságukat, sőt, életüket. A más ügyekben oly harcias baloldal azonban most igencsak visszafogott – állapítja meg Pollmann.
A német baloldalon valóban nincs érdemi visszhangja az iráni eseményeknek. Amikor mégis, abban sincs sok köszönet. A feminista külpolitika jelszavával kampányoló Annalena Baerbock zöldpárti külügyminiszter csak szeptember végén, igencsak megkésve emelt szót az Iránban tüntető nők mellett, és akkor sem győzte hangsúlyozni, hogy a nők elnyomásának semmi köze az iszlám valláshoz illetve a kultúrához. Kapott is érte hideget-meleget. Volt, aki a feminizmus elárulásával vádolta, mások szerint az iszlámmal szembeni kulturális érzékenység oltárán feláldozza a nők jogait. A bírálók felidézik, hogy Németországban februárban a hidzsábot sokan még a női önrendelkezés, a kulturális sokszínűség, sőt, a feminizmus szimbólumaként ünnepelték.
A tanácstalanság oka az, véli Pollmann, hogy a baloldal két alapvetően ellentétes elvnek próbál megfelelni. Egyrészt egyetemes értéknek tekinti a felvilágosodás alapvetéseit, a szabadság, az egyenlőség, a demokrácia és az emberi jogok eszméjét. Másrészt viszont a posztmodern szkepticizmus elvét követve óvakodik tőle, hogy bármit végső és megkérdőjelezhetetlen objektív igazságnak tekintsen. Különösen nagy nehézséget okoz a más kulturális hagyományok bírálata, még ha azok ellentétesek is a felvilágosodás alapértékeivel: elvégre a haladó multikulturális baloldal mégsem kényszerítheti rá – a gyarmatosítás módszereit idézve – saját értékeit egy másik kultúrára.
