Egy évvel ezelőtt több tagjától és szimpatizánsától határolódott el a Toroczkai László vezette Mi Hazánk. A sajtó által is dokumentált 2018-as, illetve 2019 eleji szakítás oka az újnyilas múlt, valamint egy neonáci karlendítéses fotó volt.
A három érintett (forrás: Walter Pál Péter fb oldala)
A 24.hu beszámolója szerint mindez azt mutatta meg, hogy a törvényes kereteket betartó, ugyanakkor romák és melegek elleni gyűlöletbeszédet folytató szélsőjobboldali pártban vannak annyira radikális tagok, akiknek bizonyos megmozdulásai még a politikai korrektség tagadása ellenére sem vállalhatók fel a Mi Hazánkban.
Lantos János a Mi Hazánk elnökségi tanácsosaként működött. Korábban a paramilitáris, a Becsület Napja nevű neonáci esemény rendezvény rendszeres résztvevőjeként megismert Pax Hungarica szálasista-újnyilas mozgalomban is vezetőként tevékenykedett. 2012-ben például azt mondta, hogy „a nácik bukásával hosszú időre megpecsételődött Európa sorsa”. Emellett feltűnt az Erő és Elszántság nevű neonáci szervezetnél is, épp a 24.hu számolt be egy 2017-es tüntetésükről, ahol Lantos azt mondta, „lángolni fognak a migránstáborok”, illetve büszkék arra, „hogy az európai fehér rassz tagjai”. A megmozdulás Joseph Goebbels szavainak skandálásával zárult: „Ébredj, nemzet, tombolj, vihar!” (Ez egy 1943-as, totális háborút hirdető beszéd zárótétele volt a náci propagandaminisztertől.) Toroczkai László 2018 decemberében Lantos múltja miatt az ATV-ben magyarázkodott, majd leváltották tanácsosi posztjáról.
Walter Pál Péterről egy karlendítős fotó került elő a veszpresszo.hu oldalon. Egy társasággal ült egy asztalnál Mi Hazánk-matricák előtt, a többiek épp náci karlendítést mutattak be, amikor a kép készült. Walter ekkor a párt ifjúsági szervezetének, a Mi Hazánk Ifjainak a vezetője volt, a fénykép megjelenése után leváltották posztjáról.
A karlendítős fényképen szereplő Ábrahám Barnabás – Toroczkai ATV-s nyilatkozata alapján – ekkor még nem volt a párt tagja, és bár beadta tagsági kérelmét, a Mi Hazánk elutasította a fotó miatt.
A múlt év végére viszont mindhárman előrébb léptek a pártban, a korábbi szankciók ellenére.
Bejelentést nem kapott, de vizsgálja a rendőrség az RTL Híradónak küldött válasza alapján azokat a karlendítést és náci tetoválásokat mutató felvételeket, amelyek Tompos Márton, a Momentum elnöke szerint a Mi Hazánk majálisán készültek csütörtökön. A Mi Hazánk Mozgalomtól azt írták, hogy akár előre szervezett akció is lehet, hogy minden évben kiszúrnak…
"A Moszad-fedőcégnél a TEK házkutatása helyett a Mi Hazánk razziázott" - írja közleményében a szélsőjobboldali párt. "Terrorizmus bűnsegédlete és robbanóanyaggal visszaélés miatt feljelentést tett Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, továbbá a Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a Libanonban több ezer sérüléssel járt terrorakció Magyarországon gyártott eszközei ügyében. A…
A Mi Hazánk Mozgalom tiltakozik az ellen, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "meghívta Magyarországra a barátját", a háborús bűncselekményekkel vádolt Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt, aki ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki - közölte a párt pénteken az MTI-vel. Hozzátették, Orbán Viktor azt elhallgatta, hogy ugyanez a Nemzetközi Büntetőbíróság a Hamász…
A palesztin nagykövet, dr. Fadi Elhusseini volt a Mi Hazánk vendége az Országházban. Az őt vendégül látó Novák Előd sérelmezte, hogy a Külügyi Bizottság csak az izraeli nagykövetet hívta meghallgatásra. Sérelmezte Novák azt is, hogy (a mi számunkra örvendetes módon) „a gázai népirtással kapcsolatos török nagykövetségi konferencián is csak a…
Náci karlendítéssel pózoltak a Mi Hazánk hívei a párt majálisán. „Szerintem nem ez a legnagyobb dolog, hogy ki lendít kart, ki nem lendít kart. Nem foglalkozunk ezzel. Jól érezzük magunkat. Ha valaki egy kicsit felöntött a garatra, már-már polgárpukkasztó jelleggel ezt tartotta fontosnak megcsinálni, hát szíve joga” – mondta Novák…
Novák Előd (Mi Hazánk) azzal kezdte felszólalását, hogy igaza van Balczó András olimpiai bajnok sportolónak, amikor "úgy fogalmazott többször könyvében is, hogy Magyarország zsidó hódoltsági terület". Később 2007-ben Simon Peresz volt izraeli miniszterelnök "elszólta magát egy tel-avivi gazdasági kamarai rendezvényen, amikor azzal hencegett, hogy felvásárolják Magyarországot" - tette hozzá a képviselő. Novák Előd…
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.