Meztelen barátok közt a tengerparton
Évről évre egyre több magyar filmest ünnepelhetünk a nemzetközi filmfesztiválokon, és úgy fest, a magyar film valóban feltámadóban van. Nem mintha ehhez az államnak minden esetben köze volna: sok díjazott alkotás valójában nemzetközi piacra készül, és gyakorta állami támogatások helyett baráti szívességekből, szponzorpénzekből, vagy csak úgy szerelemből dobják össze őket az alkotók.
Seres Luca (forrás: divany.hu)
Seres Luca Magyarországon született izraeli filmes – jövőre diplomázik a Tel Aviv Egyetemen film szakán, egy produkciós cégnél dolgozik film terjesztőként, emellett az MTVA izraeli tudósítójának operatőre is. És bár Seres csupán néhány éve helyezte át székhelyét Izraelbe, úgy fest, ennyi is elég volt, hogy tehetségére felfigyeljenek: a tekintélyes DocAviv Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál DocoChallenge szekciójában második helyezést ért el az izraeli nudistákról készített zenés kisfilmje, a Meztelen barátaim (amely megtekinthető itt). A filmet magyar felirattal a rendezőnő bocsátotta a Dívány rendelkezésére, vele Tel Avivban Steiner Kristóf beszélgetett.
Bár a DocAviv nemzetközileg elismert fesztivál, azért azok, akik csak Cannes-ról és Velencéről hallottak biztosan örülnének egy kis útbaigazításnak…
A DocAviv egy nemzetközi dokumentum film fesztivál Tel-Avivban, aminek a keretén belül minden évben megrendezik a Doco Challenge nevű versenyt. Erre bárki, aki valaha rendezett rövidebb vagy hosszabb filmet, jelentkezhet dokumentum film ötlettel. Így kerültem be a szórásba.
Hányan versenyeztek a finisben?
Tiz projektet választanak be, akiknek a nagy hajrá kezdete előtt egy hete van a stábtagok bevonására és a versenyre való logisztikai és mentális felkészülésre. A verseny maga öt napból áll. Az első nap a résztvevők átesnek egy jogi eligazitáson, hogy mindenki tisztában legyen az olyan jellegű kötelességeivel, mint például az interjúalanyok hivatalos leszerződtetése, vagy a kényes témák érzékeny kezelése. Ez az én esetemben különösen fontos volt, ha elárulom a témám, megérted miért. Ugyanezen a napon kisorsolásra kerülnek a csapatok műfajbeli elkötelezettségei is, miszerint tizenkét műfajból mindenki húz egyet, és ahhoz kell tartania magát. A második és harmadik nap mindenki forgat, negyedik nap vág, nem alszik, és ötödik nap leadja a kész, maximum hét perces filmjét.
Ezek szerint – most direkt sarkítok – ha valaki a nagy francia forradalomról akart forgatni, de kihúzza a zenés-táncos komédiát, elég komolyan át kell variálnia a terveit, nem igaz?
Ha egy csapat olyat húz, aminek a keretében nem tudja megvalósitania az eredeti ötletét, koncepciót kell változtatnia, ami az elején persze baromi stresszes és nyomasztó. Viszont ez is a kihívás része, és volt rá példa, hogy egy ilyen spontán ötlet jobban sült el, mint gondolták volna. Velem is hasonló történt…
Merthogy mi volt a témád…?
A doco challenge idei témája “átlátszó emberek” volt, én pedig azon belül egy olyan témával jelentkeztem, ami már régóta foglalkoztat, és remekül beleillett az idei témába: a nudisták, vagy inkább naturisták témája. Utánanéztem, és kiderült, hogy míg Európában – Magyarországot is beleértve – ez egy teljesen elfogadott dolog és rengeteg helyen létezik, Izraelben csak egyetlen, kis létszámú naturista szervezet működik. Felkerestem őket, és hónapokig kutattam különböző karakterek után, akiket érdemes bevonni a naturizmus filmbeli feldolgozásába. Amikor kiderült, hogy bekerültem a Doco Challenge-be, a bátor, naturista mivoltukat felvállaló arcok létszáma jelentősen lecsökkent, akárhogy magyaráztam, hogy nem az intim részek mutogatása a célom. A legtöbben féltették az állásukat, vagy a családjuk nem tud róla, így nem vállalkoztak a szereplésre. Nem úgy, mint a két későbbi főszereplőm, Ruthy és Eli, akik simán belementek. Persze ezt megelőzte a köztünk levő ismerettség és a tudat, hogy bízhatnak bennem. Ők lettek a főszereplőim, a központi esemény pedig egy meztelen piknik volt a tengerparton, ahol még jó néhányan megjelentek, és nem bánták, hogy felkerülnek a nagy képernyőre, sok ember elé.
Ez azért eléggé “rétegtéma”: már a nudisták is szubkultúrát képviselnek, nemhogy az izraeli nudisták. Kíváncsi lennék, miért pont ez fogott meg…
A mi, nyugati társadalmunkban is eléggé tabu a meztelenség témája, de Izraelben és az egész Közel-Keleten még inkább annak számít. Amikor kiderült számomra, hogy itt furán néznek rám, ha kiderül, hogy a mi családunkban nem nagy kunszt belépni a fürdőszobába miközben valaki zuhanyzik, ha épp mondanivalónk van, elkezdett foglalkoztatni, hogy vajon min múlik az emberek meztelenséghez való hozzáállása. Az biztos, hogy mindenkinek van egy meztelen teste a ruhája alatt, amivel minél jobb a kapcsolata, annál egészségesebb az önképe, annál boldogabb. Az a feltételezésem, hogy a meztelenség tabusítása által eltávolodunk a saját testünktől, annak természetes mivoltától, és kizárólag valamifajta szexuális asszociációval kötjük össze, ami meggátol minket abban, hogy kényelmesen, szabadon érezzük magunkat a saját meztelen mivoltunkban. Ez persze egy nagyon kényes téma, hiszen rengeteg faktora van annak, hogy kinek milyen a testképe – például férfiak és nők nyilván máshogy viszonyulnak a mások előtt való meztelenül mutatkozáshoz, de vannak ennek vallásos, vagy más, erősen személyiségfüggő elemei is. A lényeg, hogy ez mindenkit érint valamilyen szinten, és a legtöbben nem beszélnek róla, nem kerülnek olyan helyzetbe, hogy mások előtt meztelenül mutatkozzanak. A naturizmusnak az a lényege, hogy elválasztja a meztelenséget a szextől, és a meztelenség egyszerű, saját jogon való élvezetére buzdít – legyen az az uszodában, szaunában tengerparton, és más, közösségi tevékenységek közben.
