Francine Christophe 1933. augusztus 18-án született, Hitler hatalomra kerülésének évében. 8 éves korában deportálták, túlélte a bergen-belseni haláltábort.
A ma is aktív, 83 éves Francine koncentrációs táborbeli élményeit fiataloknak rendezett konferenciákon és színházi előadások keretében osztja meg. Az alábbi megindító történet, – egy darab csokoládéról- részlet Yann Arthus-Bertrand “Human” (Ember) című filmjéből.
Egy feledésbe merült család története elevenedik meg a Ruszt József Stúdió Színház színpadán. Réczei Tamás Vasárnapi gyerekek című darabjának premierjét március 26-án láthatta a közönség. – Gyakran megesik, hogy fogja magát és ír egy színdarabot? – kérdeztük a szerzőt, egyben a teátrum művészeti vezetőjét. – Ez egy folyamat. Kezdődött azzal,…
Hanoch Levin Krum című darabját mutatják be a Pesti Színházban; a fiatal generáció kiúttalanságáról, a szerelemről, a magányról és a be nem teljesített vágyakról szóló tragikomédiát szombattól láthatja a közönség. A darabot Valló Péter rendezésében tűzik műsorra, a főbb szerepeket Wunderlich József, Nagy-Kálózy Eszter, Ötvös András, Hegyi Barbara, Seress Zoltán…
Különleges premier színhelye volt szombat este a kaposvári Csiky Gergely Színház stúdiószínpada: Gareth Armstrong Shylock című monodrámájának magyarországi bemutatóján részt vett az író - napjaink egyik legjelentősebb Shakespeare-színésze - és a darab fordítója, a régóta Londonban élő Nádasi Myrtill színművész. A Gareth Armstrong átiratában a főszereplővé előlépő Tubal - a Shakespeare-darab…
1927-ben látott napvilágot Budapesten Patai József könyve, A középső kapu: egy kis gyermek és egy nagy könyv élete. A Múlt és Jövő egykori legendás főszerkesztője gyermekkori éveit idézte fel e memoárjában, mely a Jewish Publication Society jóvoltából a közelmúltban angolul is megjelenhetett, s a kiadó kísérőlevelével szerkesztőségünkhöz is elérkezett. A…
A lány elbeszélése szerint egy bevándorló gyereket védett meg a neonáciktól, úgy szerezte állítólagos sebét. A lányt előbb kitüntették bátorságáért, most 40 óra közmunkára ítélték. Forrás: Hírszerző Egy német bíróság pénteki ítélete szerint hazudott az a 18 éves lány, aki azt állította, hogy neonácik horogkeresztet véstek a combjára, miután ő megvédett…
Megrázó képek kerültek elő a bergen-belseni haláltábor 70 évvel ezelőtti felszabadításáról; a felvételeket egy, a brit csapatokkal érkező tábori lelkész készítette, amelyekre dédunokája bukkant a férfi személyes tárgyai között. Charles Martin King Parsons senkinek nem szólt a fotókról, így valószínűleg rajta kívül senki nem láthatta azokat. A bergen-belseni lágerben 1941…
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.