Merkel: Egy palesztin államot is létre kellene hozni

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Izrael mellett egy palesztin államot is létre kellene hozni, bár a telepesek ezt megnehezítik – mondta Angela Merkel német kancellár a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott négyszemközti megbeszélésük után tartott közös sajtótájékoztatójukon.

Angela Merkel (Fotó: Thomas Lohnes / Getty Images)

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtöki beszámolója szerint Merkel hangsúlyozta az antiszemitizmus elleni fellépés fontosságát, és egyetértett azzal, hogy meg kell akadályozni Irán nukleáris törekvéseit. Igaz, ennek mikéntjéről másképp vélekedett, mint vendéglátója.

“Támogatom a két népnek – a zsidóknak és a palesztinoknak – két államot ígérő kétállami megoldást. Azt hallottam Benjámin Netanjahutól, hogy biztatni kell a palesztinokat a visszatérésre a tárgyalóasztalokhoz, ezt is fogom tenni”- ígérte Merkel Jeruzsálemben.

“A telepesek megnehezítik a kétállami megoldás megvalósítását”- tette hozzá a német kancellár a két ország vezetése közötti egyik vitás kérdésre utalva. Merkel előzőleg – a Haifai Egyetem díszdoktori oklevelének átvételekor – álhírnek nevezte azt az Izraelben elterjedt véleményt, miszerint lemondta volna látogatását, ha megkezdik az áttelepítésre ítélt Jeruzsálem melletti beduin falu lerombolását.

“Ez egyáltalán nem igaz. Ez izraeli döntés, melynek semmi köze a találkozónkhoz  – mondta ezzel kapcsolatban a kancellár.

Az izraeli hatóságok egyelőre elhalasztották a falu engedély nélkül felhúzott épületeinek lerombolását, noha több éves jogi csatározás után a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta a falu áttelepítését, és már átadták a lakóknak az erről szóló határozatokat.

Az együttes kormányülésre és a legmagasabb szintű tárgyalásokra Jeruzsálembe érkezett német kancellár megígérte, hogy tanácskozik Mahmúd Abbász palesztin elnökkel a gázai helyzetről is. Izrael azzal vádolja  az Abbász vezette Palesztin Hatóságot, hogy szándékosan azért csökkenti a Gázának juttatott pénzeket, hogy gerjessze az elkeseredett gázaiak Izraelt fenyegető zavargásait.

“A könnyítések révén szerzett pénzek nem az iráni civileket, hanem az iráni  háborús gépezetet gazdagították, amely a Közel-Kelet elfoglalására készül” – hangsúlyozta Netanjahu a sajtótájékoztatón az iráni atomalkut ostorozva, amely szerinte dollármilliárdokat juttatott a terrorizmus  legnagyobb támogatójának.

Netanjahu megköszönte Merkelnek, hogy kiáll Izrael biztonsági érdekei mellett és szembeszáll a antiszemitizmussal.

 

[popup][/popup]