Mentsük meg, míg lehet – a kolozsvári zsidó közösség ismét megszervezte éves konferenciáját
A holokauszt kolozsvári túlélői balról jobbra Nussbaum László, Mureșan Judit, Székely László, Lendvai Zsuzsa és Schwartz Róbert
Filmművészet, színház, opera, sajtó szerepelt az idei kínálatban. Mivel mindent nem tudunk megmutatni, egy 100 éves történetnél időztünk el. 1918 decemberében néhány megszállott ember megalapított egy magyar nyelvű zsidó napilapot Kolozsváron, amelynek aztán 1948-ban Izraelben lett folytatása. Ma az egész világon ismerik. Innen indult. Kolozsvárról. Eseményismertető, sajtótörténet, nosztalgia, és egy kis kritika is benne van a beszámolóban, ugyanis a megemlékezésről a hivatalosságok elfeledkeztek.
Hetedik alkalommal szervezték meg Kolozsváron az Adalékok a kolozsvári zsidóság történetéhez elnevezésű konferencia-soroztatot. A főszervező természetesen a Kolozsvári Zsidó Hitközség volt, illetve annak néhány lelkes tagja, akik úgy gondolták 2011-ben, hogy a lehetőség függvényében megpróbálják minél gyakrabban megrendezni ezt a tudományos találkozót (végül két év kimaradt: 2013 és 2018).
Mivel kis közösségük napról napra fogy, öregszik, elsődleges céllé válik, hogy megmentsék azokat az emlékeket, amelyek a következő generációknak egyfajta útbaigazításként is szolgálhatnak arról, hogy mi mindent köszönhet a kincses város az egykor virágzó és életerős zsidó közösségének. Erdélyi magyar nyelvű zsidó lapkiadás a 20. század elején Az évente visszatérő alkalmak mindig egy fő tematika körbejárását célozzák meg, és a bemutatott tanulmányokat a hitközség magyar, illetve román nyelvű kötetetkben jelenteti meg. A legutóbbi alkalommal a kolozsvári zsidó iparosok, kereskedők volt fókuszban, egyszóval a közösségnek a helyi gazdaságra gyakorolt hatását vizsgálták meg a résztvevők, idén pedig a kiemelkedő kulturális személyiségek és az erdélyi, kolozsvári zsidó sajtó történetét mutatták be az érdeklődőknek. Janovics Jenő színházigazgató-filmrendezőről, Szimberger Sándorról, a Kolozsvári Opera igazgatójáról, zeneszerzőről, Kovács György színészről és sok más érdekes személyiségről, például Vasile Grunea költőről, rádiós személyiségről születtek nagyon érdekes előadások, megemlékezések. Azonban nemcsak egyének és egyéniségek kerültek bemutatásra, hanem időket és tereket áthidaló intézmények, jelenségek is. Nagyi Orsolya egy teljes összefoglalóval érkezett arról, ami az erdélyi magyar nyelvű zsidó lapkiadást jelentette a 20. század első évtizedeiben.
Nagyi Orsolya az erdélyi zsidó sajtóról készített átfogó összesítést
Markovits Mária újságíró, szerkesztő pedig egyenesen az izraeli Haifából utazott ide, hogy a legendás hírű, kolozsvári alapítású és a már 100. évét betöltött zsidó napilapnak, az Új Keletnek a történetét mutassa be a hallgatóságnak. Segítőtársa a száz éves történet összefűzésében Zádor András nyugalmazott mérnök volt, a Kolozsvári Zsidó Hitközség tagja, aki az újság kolozsvári gyökereit és itteni működésének éveit ismertette. Az Új Kelet kezdetei Kolozsváron Az Új Keletet 101 évvel ezelőtt alapították a kincses városban, 1918 decemberének zivataros és bizonytalan napjaiban. 1940-ig működött itt, majd 1940-től, mikor az Észak-Erdélyt visszafoglaló magyar állam betiltotta, egy kényszerű nyolcéves szünet után Izraelben jelent meg újra. A cionista újság létrejötte világviszonylatban is kiemelkedőnek számított, de még inkább a magyar nyelvterületeken volt az, hiszen a magyarsághoz való asszimilációt hirdető neológ és ortodox zsidóság egyaránt elutasította a zsidó nemzeti eszmét.
A lapkiadás gyökereit annak az időszaknak a forrongó hangulatában kell keresni. Az 1918-as forradalmi események ugyanis a zsidóságot sem hagyták mozdulatlanul. Erdély néhány városában a zsidók egy része a nemzeti egység megteremtéséért szólalt fel. Kolozsváron a főszervezők Weisburg Chaim és Kohn Hillel voltak. Ők Glasner Mózes kolozsvári ortodox főrabbi támogatásával egy egységes cionista szervezet felállítása mellett kardoskodtak, elképzelésükbe beletartozott egy újság kiadásának ötlete is. Weiszburg visszaemlékezése szerint az Új Kelet megalapítására a Kikaker kávéházban került sor. Elhatározták, hogy kiadnak egy, a cionizmust propagáló hetilapot, amely vállalkozáshoz Schwartz Ignác nyomdász saját nyomdáját ajánlotta fel. A főszerkesztő személyében azonban nem tudtak megegyezni. Míg Schwartz és köre Székely Bélát, egy ismert újságírót támogatott, addig Weiszburg régi barátját, Marton Ernőt javasolta, aki kvázi ismeretlen, mi több, nagyon fiatal volt.
Az erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség alakuló gyűlésére 1918. november 20-án került sor az Uránia filmszínházban. A gyűlést követően a maroknyi szerkesztőség hosszas tanácskozáson vett részt, ahol az első lapszám tartalmát és a lap programját vitatták meg. Az Új Kelet első száma, a háborús viszonyok között beállt papírhiány miatt csomagolólapra nyomtatva jelent meg 1918. december 19-én. A „Mit akarunk?” kérdésre válaszolva az első vezércikk a palesztinai zsidó állam felállítása mellett nemzeti önrendelkezést és a zsidó kisebbség jogainak alkotmányos garantálását követelte. A hetilapként indult Új Kelet 1920-ban vált napilappá, ekkor ugyanis az említett Weisburg Hugó (fennebb Chaim, mert a korszakban így is, meg úgy is írták a nevét) Bécsbe utazott, ahol az emigrációban élő magyar zsidó újságírók közül toborzott munkatársakat a lap számára. Akik vállalták, hogy karrierjüket – Erdély már akkoron is kulturális fővárosának tartott – Kolozsváron folytassák.
