Menekültek járókelőket bántalmaztak Bajorországban
“Mértéktelen erőszakos túlkapás történt, amelyet nem tűrhetünk el. (…) Ha menedékkérők erőszakos bűncselekményeket követnek el, akkor el kell hagyniuk az országunkat” – mondta Horst Seehofer német belügyminiszter, miután egy csoport menedékkérő a hétvégén válogatás nélkül támadt rá járókelőkre egy bajor városban.

Horst Seehofer (Fotó: Tobias Schwarz)
A 44 ezer lakosú Ambergben szombaton délután két afgán, egy iráni és egy szíriai menedékkérő garázdálkodott órákon keresztül. A 17-19 éves fiatalok este fél hét körül a vasútállomáson rúgtak hasba minden ok nélkül egy 13 éves gyereket, nem sokkal később egy 29 éves kertészt ütöttek meg az arcán, írja a Bild.
Az állomás előtti téren ezután egy 17 éves lányt kurváztak le és sértegettek. Amikor a lány barátja ezt szóvá tette, őt is többször megütötték. Szemtanúk szerint ezután egy férfit lökdöstek le egy lépcsőn.
Egy másik 17 éves fiatal azt mondta: a társaságuk egyik tagját “lennigerezték”, majd megütötték. A megtámadott fiatalok elfutottak, de utolérték őket, és legalább hármukat megütötték és megrugdosták. Azt a férfit is megütötték, aki a segítségükre akart sietni.

Hárman a garázdák közül, őrizetbe vételük után (Fotó: Foto: Joerg Voelkerling)
Horst Seehofer belügyminiszter, aki egyben a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa is, azt ígérte: javaslatokat dolgoz ki a kormány számára az erőszakos bűncselekményeket elkövető menedékkérők elleni szankciókról.
Az ilyen esetekben a jogállamnak “hajthatatlan keménységről kell tanúbizonyságot tennie”, és az eddiginél nagyobb határozottsággal kell eltávolítania az országból a maradásra nem jogosult menedékkérőket – mondta Philipp Amthor CDU-s parlamenti (Bundetsag-) képviselő.