“Megvezették” Trumpot – A volt amerikai külügyminiszter bírálja a leköszönő izraeli kormányt

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Izraeli tisztségviselők, köztük Benjámin Netanjahu kormányfő tárgyalásaik alkalmával számos alkalommal “megvezették” Donald Trump amerikai elnököt – állította Rex Tillerson volt amerikai külügyminiszter a Harvard Egyetemen tartott előadásában.

Rex Tillerson

 

Az egyetemi előadást a volt külügyminiszter még szerdán tartotta, de a Harvard Gazette című egyetemi lap közlése nyomán csak csütörtökön került az amerikai sajtónyilvánosságba.

Rex Tillerson elmondta: tapasztalatai szerint az izraeli tisztségviselőkkel folytatott tárgyalásokon mindig szükség van “egy jó adag szkepticizmusra”, és különösen igaz ez szerinte a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott egyeztetéseken. “Kissé machiavellisztikus” politikusnak minősítette Netanjahut.

A volt külügyminiszter szerint a zsidó állam kormányzata a saját ügye érdekében “nem habozik dezinformálni Washingtont”. Ezt többször is megtették az elnökkel, a “mi vagyunk a jó fiúk, a másik fél a rossz”-érvelés technikájával – fogalmazott Tillerson. Azt mondta, hogy a tárgyalások után ő és a munkatársai mindig részletesen ismertették az elnökkel a valós tényeket és fejleményeket, és – fogalmazott – Trump “ekkor megértette, hogy megvezették”.

A kormányból 2018 márciusában távozott külügyminiszter – aki korábban az ExxonMobil olajipari óriáscég elnök-vezérigazgatója volt – hangsúlyozta: kifejezetten zavarja őt, ha egy “ilyen szoros és fontos szövetséges így viselkedik”.

Tillerson kifejtette, hogy ő személy szerint az úgynevezett “kétállami megoldás”, azaz az Izrael melletti palesztin állam létrehozásának híve volt a palesztin-izraeli konfliktus megoldása érdekében. Panaszosan említette, hogy elzárták előle a palesztin-izraeli “dossziét”, ezeket az ügyeket Donald Trump a vejére, Jared Kushnerra bízta.

Az izraeli miniszterelnöki hivatal csütörtökön a Twitteren válaszolt az amerikai diplomácia korábbi irányítójának. “Tillerson miniszter úr, a jó fiú tényleg Izrael” – tette közzé a hivatal. (MTI, Járai Judit)

 

[popup][/popup]