Megszavazták a konföderációs vezetők szobrainak eltávolítását a kongresszus díszcsarnokából

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az amerikai képviselőház szerdán este elsöprő többséggel, 305:113 arányban megszavazta a konföderációs szobrok eltávolítását a kongresszus díszcsarnokából.

Robert E. Lee – a konföderációs csapatok parancsnoka

A szavazáskor 72 republikánus törvényhozó a demokratákkal együtt voksolt, és az összes nemleges szavazatot republikánusok adták le.

“Képzeljék csak el, milyen érzés nekem, afroamerikainak tudni azt, hogy az őseim részt vettek e kongresszus felépítésében, és mégis, még mindig vannak itt olyan szobrok, amelyeket az őseimet rabszolgasorba taszítóknak emeltek” – fogalmazott a szavazás előtt elmondott rövid beszédében Karen Bass kaliforniai demokrata párti képviselő, a kongresszus fekete caucusának (képviselői lobbicsoportjának) vezetője.

A politikus megjegyezte: külön örömmel tölti el őt, hogy a szavazásra kevesebb mint egy héttel a georgiai John Lewis képviselő halála után került sor. A 80 esztendősen elhunyt Lewis elismert polgárjogi harcos volt, aki 1963-ban beszédet mondott a Washingtonban tartott híres polgárjogi meneten is. “Azt hiszem, nagyon is helyes, hogy ezt a szavazást Lewis képviselő tiszteletére is tartottuk” – fogalmazott Bass.

A konföderációs személyiségek szobrainak eltávolítása a díszcsarnokból kétpárti támogatást élvezett, igaz, a republikánusok megosztottak voltak a kérdésben. Két vezető republikánus képviselő, Kevin McCarthy, aki egyben a republikánus frakció vezetője is, valamint Steve Scalise, louisianai politikus megszavazta a törvényt, míg Liz Cheney, wyomingi képviselő ellene voksolt.

A szerdán este elfogadott törvény értelmében 11 konföderációs személyiség – köztük Robert Lee tábornok, a konföderációs seregek vezetője és Rogert Taney, az alkotmánybíróság egykori elnöke – szobrát távolítják el. Vagy a Capitolium egy másik termében helyezik el, vagy átadják őket a Smithsonian Múzeumnak.

A konföderáció az amerikai polgárháború (1861-1865) időszakában a rabszolgatartó déli államok szövetsége volt, és sok amerikai számára ma is a rabszolgatartó korszak jelképe. A konföderációs szobrok eltávolításának igénye a Minneapolisban rendőri erőszak következtében meghalt George Floyd halála után vetődött fel az amerikai politikai és társadalmi életben. A rendőri erőszak ellen tüntető tömegek szerte az Egyesült Államokban a konföderációs szobrok eltávolítását is követelték, és sok helyütt meg is rongálták e korszak szobrait és emlékműveit. (MTI)

 

[popup][/popup]