Megnyílt a Palesztin Történeti Múzeum!
Nincs benne semmi.
Maga Mahmud Abbasz avatta föl a 28 millió dolláros költséggel épült múzeumot, amelynek tartalmáról egyelőre még zajlanak a viták, így a megnyitás ünnepén csak az üres falak várták a látogatókat.
“Ez a múzeum elmondja majd a világnak, hogy mi itt voltunk, itt vagyunk, itt is maradunk és itt építjük föl független államunkat” – szögezte le a palesztin elnök a megnyitón. A tartalom nélküli szupermodern múzeumépületben (mely a Bir Zeit, a palesztin nemzeti egyetem tőszomszédságában épült) év végén tervezik megnyitni a kiállítást, noha még nem döntöttek annak tartalmáról.
Az avatás azért volt fontos, mert a Nakba napján mindenképpen meg akarták tartani a ceremóniát. A Nakba (katasztrófa) az izraeli Függetlenségi nap hivatalos palesztin ellenünnnepe, s azt hivatott hangsúlyozni, hogy a zsidó állam függetlensége, úgymond, a palesztinok tragédiája árán valósult meg.
Omar Al-Qattan, a múzeum igazgatója a sajtó képviselőinek elmondta: “csodálatos, hogy ebben az új intézményben ünnepelhetjük kultúránkat és történelmünket”. Tudatta továbbá, hogy az új múzeum hasonló létesítmények “anyaintézménye” lesz, szoros kapcsolatban a palesztin diaszpóra hasonló intézményeivel.
Nemsokára például a palesztin hímzésről nyílik majd kiállítás Beirutban.
Az Ynetnews cikke nyomán.
Címkék:Palesztin történeti múzeum