Megkezdődött a vád szerint antiszemita indítékból gyilkolók pere

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Megkezdődött kedden Párizsban annak a két férfinak a pere, akit azzal vádolnak, hogy antiszemita indíttatásból ölt meg három évvel ezelőtt egy 85 éves zsidó nőt.

Az áldozat: Mireille Knoll

Mireille Knoll késszúrásokkal teli, részben megégett holttestére 2018. március 23-án találtak rá abban a párizsi lakásban, ahol egyedül élt. Az asszonyt 11 késszúrással ölték meg, a lakásban legalább öt helyen gyújtottak tüzet szándékosan. Az eset óriási felháborodást keltett  Franciaországban, a zsidó szervezetek és a politikai pártok pár nappal később többezres tiltakozó menetet szerveztek az antiszemitizmus ellen Párizsban.

Az azonnal letartóztatott két gyanúsítottat – a 31 éves Yacine Mihoubot és a 25 éves Alex Carrimbacust – rögtön azzal vádolták, hogy valós vagy vélt vallási hovatartozása miatt gyilkolták meg otthonában a tehetetlen idős zsidó asszonyt, akit ki is raboltak. De a két férfi ellen  először “csak” szándékos emberölés miatt indult eljárás. A nyomozók feltételezése szerint az áldozat rablás áldozata lett, jóllehet, nagyon szerény körülmények között élt lakótelepi otthonában, és a rablás ismeretlen okok miatt végződött emberöléssel.

Az ügyészség másfél évvel később két súlyosbító körülménnyel egészítette ki a vádiratot: a megölt nő különösen veszélyeztetett volt, és a bűncselekményt egyértelműen az áldozat vallása miatt követték el.

Az egyik gyanúsított, Yacine Mihoub, aki Mireille Knoll szomszédja volt, születése óta ismerte és rendszeresen látogatta a nőt, szívesen ittak meg esténként együtt egy pohár Portói bort. Tettestársa, Alex Carrimbacus, pszichológiai kezelés alatt álló hajléktalan volt. Mindketten bűntetett előéletűek, rablásért és erőszakért többször is elítélték őket. A két férfi a börtönben ismerkedett meg, és jelenleg egymást vádolja az emberöléssel.     A hajléktalan azt állítja, Yacine Mihoub ötlete volt, hogy menjen vele Mireille Knollhoz kirabolni őt, míg Yacine Mihoub azt vallotta, ő csak iszogatni hívta magával Alex Carrimbacust a szomszédasszonyához.

A hajléktalan szerint a beszélgetés akkor vált hevessé, amikor Mihoub azt állította, hogy Mireille Knoll feljelentette őt, és ezért került börtönbe. A hajléktalan azt is állította, hogy Mihoub átvágta az ágyban fekvő nő torkát, miközben “Allahu Akbart” kiáltott.

Yacine Mihoub viszont a kihallgatásán azt vallotta, hogy a társa akarta meglopni Mireille Knollt, mert amikor beértek a lakásba, egyből azt kérdezte tőle, hogy gazdag-e, majd elkezdett a holmijai között turkálni. Ezután kiáltást hallott a hálószobából, ahol szerinte Alex Carrimbacus megkéselte az ágyban fekvő nőt.

Mindketten a másikat vádolják azzal, hogy a gyilkosságot követően tüzet gyújtott.

A nyomozók egyik verziót sem tartották hihetőnek, s mindkét gyanúsítottat manipulatív és hazug személyiségnek minősítik.

Egy harmadik személynek, Yacine Mihoub anyjának is a bíróság  elé kell állnia. Ellene az a vád, hogy egy, a bűncselekményt érintő tárgyat eltüntetett, és ezzel hátráltatta a nyomozást. A rendőrök a nőt azzal gyanúsítják, hogy megtisztította a kést, amellyel a gyilkosságot elkövették.

“Csoda kellene ahhoz, hogy tőlük halljuk az igazságot” – vélekedett Gilles-William Goldnadel ügyvéd, Mireille Knoll családjának képviselője. Szerinte egyértelműen “aljas antiszemita” bűncselekmény történt.

A vizsgálóbírók az Alex Carrimbacus által vallottak alapján minősítették antiszemita jellegűnek az emberölést. A gyanúsított “hallani vélte”, hogy Yacine Mihoub a zsidók jó helyzetéről és pénzügyi lehetőségeiről beszélgetett Mireille Knollal, aki pedig azt magyarázta, hogy “nem minden zsidó van jó helyzetben”.

“Yacine Mihoubnak ellentmondásos a viszonya az iszlmaista terrorizmushoz, amely antiszemitizmust hirdet” – írták a vizsgálóbírók, hozzátéve, hogy a férfitól korábban senki nem hallott antiszemita megjegyzéseket.

“A vizsgálóbírók nem tudtak ellenállni a közvélemény nyomásának” – jelentette ki Charles Consigny és Fabrice de Korodi, Yacine Mihoub két ügyvédje. “Alexandre Carrimbacus vallomásán kívül semmi olyan jel nincs az ügyben, amely antiszemita jellegre utalna” – tették hozzá.

Emmanuel Macron államfő is megszólalt az ügyben, s úgy vélte, hogy Mireille Knollt azért ölték meg, mert zsidó volt.

Mireille Knoll 1932-ben született Párizsban. 1942 júliusában túlélte a Vel d’Hív razziát, amely Franciaországban a zsidók legjelentősebb tömeges begyűjtése volt a náci haláltáborokba történő deportálások előtt. A nő az édesanyjával Portugáliába menekült a második világháború idején, majd visszatért Párizsba, s egy holokauszttúlélőhöz ment feleségül.

A tragédia egy évvel azután történt, hogy egy 65 éves ortodox zsidó nőt, Sarah Halimit 2017-ben a 27 éves szomszédja, Kobili Traore súlyosan bántalmazott, majd “Allahu Akbar” kiáltással lehajította őt az erkélyről. Az eset közéleti vitát indított az iszlamizmushoz köthető “új antiszemitizmusról”. A francia bírósági rendszer legfelsőbb bírósága, a semmítőszék az idén április 14-én elismerte a gyilkosság antiszemita jellegét, ugyanakkor azt is kimondta, hogy nem lehet per az ügyben, miután az elmeorvos-szakértők szerint a kábítószert fogyasztó elkövető a gyilkosságot “delíriumos roham” hatására követte el, ezért nem vonható felelősségre. A férfi a gyilkosság óta pszichiátriai kezelés alatt áll egy kórházban.

Mireille Knoll gyilkossága ügyében a per várhatóan november 10-ig tart. (MTI)

[popup][/popup]