Megint Judafest!

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A JCC Budapest – Bálint Ház ismét Erzsébetvárossal karöltve rendezi meg a Judafestet, a zsidó közösség fesztiválját.


A Civil Korzó keretein belül rendezett esemény tavaly akkora siker volt, hogy a szervezők ismét a VII. kerületi Madách térre álmodták meg az ünnepet. A partnerek soraiba idén belépett a Gozsdu udvar is, ahol egy új színpad is várja az érdeklődőket.

A szeptember 18-ára tervezett esemény címe idén: Titkok és Tabuk – Lépj közelebb! A sokat sejtető téma a zsidóság nem annyira közismert szokásait, hagyományait mutatja be. Olyan kérdéseket tesz fel, hogy mit jelent a 21. században zsidónak lenni, milyen dilemmákkal, élethelyzetekkel kell megküzdeni nap, mint nap. Erről beszélget Ausztrics Andrea, kreatív producer, a Marom Zsidó Kultúra 2028 projekt vezetője, Polnauer Flóra, énekesnő, Szilánk Zsuzsa, a Maimonidész Gimnázium operatív igazgatója és Radnóti Zoltán rabbi, Borbás Gergő moderálásával. Ezután arról lesz szó, hogy a 21. századi, megváltozott női szerepek hogyan és mennyire összeegyeztethetők a „tradicionális” női feladatokkal, Hidas Judit író, szerkesztő, Fritz Zsuzsa, a Forrás Zsidó Tudásközpont vezetője és Frölich Erika zsidó művelődésszervező beszélgetésében, melyet Ledniczky Lívia, az Izraeli Kulturális Intézet programigazgatója fog vezetni.

A komolynak hangzó témák ellenére az eddigi Judafestek hangulata nem tűnik el: fellép Mautner Zsófi és Steiner Kristóf (aki egyben az esemény házigazdája is lesz), Gryllus Vilmos húzza a kicsiknek, a Besh o droM pedig este a nagyoknak! A Gozsdu udvarban lévő új színpadon a Bálint Ház programjairól és partnereiről lesznek beszélgetések, és szokás szerint nagy számban képviseltetik magukat a zsidó szervezetek. Kísérőrogramjaik, melyek között lesz szombatfogadás, filmnézés, séták és színház is, már pénteken kezdődnek,  ezekről és a vasárnapi programról a fesztivál weboldalán lehet tájékozódni és regisztrálni, vagy a Facebook eseményén olvasni. És persze az esemény teljesen ingyenes!

[popup][/popup]