Meghalt Ariel Saron

Meghalt a 2006-os agyvérzése óta kómában fekvő Ariel Saron. A volt izraeli kormányfő már napok óta életveszélyben volt, több szerve leállt, az orvosok pedig jelezték, hogy nem tudnak javítani az állapotán. Saron előbb katonaként, majd politikusként játszott meghatározó szerepet Izrael történetében.

Saron előbb katonaként, majd politikusként játszott meghatározó, de egyben megosztó szerepet Izrael elmúlt 65 évében. Meggyőződése volt, hogy mindenáron biztosítani kell Izrael teljeskörű biztonságát, és ő lett a nacionalista jobboldal egyik emblematikus vezetője is, aki a palesztinok között rendkívül népszerűtlen volt. Ehhez képest saját híveit is megosztotta azzal, amikor agyvérzése előtt nem sokkal kivonult a Gázai övezetből.

Saron az összes háborúban harcolt Izrael állam 1948-as megalapítása óta, politikai karrierjét éppen katonai pályafutásával alapozta meg. Még a brit fennhatóság alatt álló Palesztina területén született 1928-ban, és már fiatalon, 14 évesen csatlakozott a Hágáná földalatti zsidó fegyveres szervezethez.

Az 1948-49-es arab-izraeli háborúban szakaszvezetőként harcolt, míg az 1950-es években a 101-es felderítő dandár vezetőjeként szolgált. Ennek az egységnek kellett megtorló válaszokat adnia a palesztin fegyveresek támadásaira. Az 1956-os szuezi háborúban ő koordinálta az ejtőernyősöket, majd egészen a vezérőrnagyi rangig lépkedett a ranglétrán.

Az 1967-es hatnapos háborúban hadosztályparancsnokként a Sínai-félszigeten vezetett csapatokat, és az előrenyomulásának köszönhetően tudták végül elfoglalni a területet. Izrael a Sínai-félszigetről az Egyiptommal kötött béke után kivonult, azonban a szintén elfoglalt Gázai övezetet megszállva tartotta. Izrael a háború eredményeként jelentős területeket csatolt magához, és az állam 1948-as alapítása óta először egyesítették Jeruzsálemet.

Az 1967-es hatnapos háborúból Izrael került ki győztesen, ezért az arab koalíció az 1973-ban kirobbant jóm kippúri háborúban próbált meg visszavágni. Saronnak a páncélosok parancsnokaként sikerült körülzárnia a 3. egyiptomi hadsereget a sínai fronton, ami végül kulcsfontosságú volt Izrael győzelmében. A konfliktus következményeként kitört az első olajválság, és Egyiptom az arab államok közül elsőként elismerte Izraelt.

Saron egyenesen a frontról robbant be a politikába. Alapítótagja volt a jobboldali Likud pártnak, aminek színeiben aztán 1973-ban választották be a Kneszetbe képviselőként. A következő évtől már Jichák Rabin miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója lett, majd 1977-81 között a mezőgazdasági miniszteri posztot töltötte be.

Az egyik legbefolyásosabb pozícióban, védelmi miniszterként ő dolgozta ki Libanon invázióját 1982-ben, miután a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) onnan kiindulva rakétázta Izraelt. A PFSZ székhelye 1970-től volt Libanonban, innen szerveztek gerillaakciókat izraeli célpontok ellen, melyekre Izrael libanoni célpontok támadásával válaszolt. Izrael az első libanoni háborúban Saron parancsára behatolt Libanonba, amit a PFSZ-nek el kellett hagynia. Izrael végül csak 1986-ban vonult ki Libanonból.

Ellenzékben keményen szembement Ehud Baraknak a palesztinok felé mutatott engedékenyebb politikájával. 2000. szeptember 28-án felkereste a zsidóságnak és az Iszlámnak is fontos Templom hegyet, amire kemény tiltakozások robbantak ki a palesztin területeken, ez volt a második intifáda. Saron látogatásának külön súlyt adott, hogy már akkor is egyértelmű volt, hogy ő győz majd a következő választásokon.

A volt tábornok eddigre a nacionalista jobboldal egyik legfontosabb vezére lett, és végül földcsuszamlásszerű győzelmet aratott. Megválasztásakor a BBC szerint azt ígérte, hogy „biztonságot és valódi békét” hoz majd, és jelezte, hogy nem kötik majd meg a kezét a korábbi tárgyalások a palesztinokkal.

A teljes cikk itt olvasható.