Megértek a feltételek a túszalkura – az izraeli védelmi miniszter amerikai kollégájával egyeztetett

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Megértek a túszalku feltételei – közölte Joáv Galant izraeli védelmi miniszter Lloyd Austinnal, az Egyesült Államok védelmi miniszterével éjszakai telefonbeszélgetésükön az izraeli védelmi minisztérium szerdai bejelentése szerint.

Lloyd Austin és Joav Galant egy 2023-as brüsszeli találkozójuk alkalmával (Fotó: Elad Malcha/Izraeli Védelmi Minisztérium)

Az izraeli hadsereg (IDF) Gázai övezetben végrehajtott hadműveletei Galant szerint megteremtették a “szükséges feltételeket” a túszügylethez, amelyben tűzszüneti és fogolycsere-megállapodással összekötve hazatérhetne Izraelbe a tavaly október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt, azóta ott fogva tartott élő és holt százhúsz izraeli túsz.

Galant beszámolt Austinnak az IDF gázai hadműveleteiről, és részletesen ismertette a Hamász katonai vezetője, Mohammed Deif elleni szombati légicsapást. Megvitatták a gázai humanitárius helyzetet is, s Gallant elmondta Austinnak, hogy a gázai határ mentén tábori kórház építését tervezik beteg palesztin gyerekek gyógyítására.

Gallant hangsúlyozta Izrael azon eltökéltségét, hogy biztosítsa a Hezbollah naponta ismétlődő támadásai miatt az ország északi határvidékéről kitelepített emberek biztonságos visszatérését otthonaikba, “akár megállapodással, akár más módon”.

Gallant és Austin a minisztérium közleménye szerint megvitatta az iráni agresszióval szembeni védelmi együttműködést is.

Eli Albag, a Nahal Oz bázisról elrabolt egyik, monitoron határmegfigyelő feladatot végző katonalány édesapja is pozitív üzeneteket kapott izraeli kormánykörökből a Hamásszal kötendő alku esélyéről.

Elbag elmondta, hogy múlt heti találkozóján Ron Dermerrel, a stratégiai ügyek miniszterével, Dermer első alkalommal optimista volt. “A feltételek megérettek egy megállapodásra, amely megvalósulhat” – mondta a Benjamin Netanjahu miniszterelnök legközelebbi munkatársának tartott miniszter.

Orit Sztrok telepesügyi és “nemzeti missziós” miniszter ugyanakkor kedden bejelentette, hogy a szélsőségesen jobboldali Vallásos Cionisták nevű pártjával kilép a kormánykoalícióból, ha az IDF-et kivonják a Gázai övezetből.

“Ha eltávolítják az IDF-et a Necarim és a Philadelphi folyosóról, akkor nem leszünk a kormányban. Szétverjük a kormányt. Ez a miniszterelnök asztalán van, és ő jól tudja” – mondta.

Az Izrael által korábban a Hamászhoz eljuttatott, és Joe Biden amerikai elnök által közzétett alkutervében, melyet a Hamász elfogadott, s melyről jelenleg közvetítők útján tárgyalások folynak, ez a feltétel nem szerepelt. (MTI, Shiri Zsuzsa)

[popup][/popup]