Megérkeztek a Nemzeti Múzeumba André Kertész fényképei

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Megérkezett szerdán a Magyar Nemzeti Múzeumba André Kertész több mint ezer fényképe, a gyűjteményt a magyar állam vásárolta meg. A képekből várhatóan 2022-ben nyílik kiállítás.

André Kertész 1982-ben New York-ban

Az Egyesült Államokból érkezett hagyatékban André Kertész (1894-1985) által készített 1163 fotó található, amelyeknek egy része már szerepelt kiállításon, de sok olyan felvétel is megtalálható az anyagban, amely még soha nem került a nagyközönség elé – hangzott el a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott szerdai sajtótájékoztatón, amelyen kibontották a fotókat tartalmazó ládákat.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében André Kertész életútját felidézve elmondta: a gyűjteményben a művész ifjúkori alkotásai, Párizsba költözése előtt készített fényképei találhatók meg. Mint mondta, André Kertész a nemzetközi fotózás kiemelkedő alakja, kiállításai bejárták az egész világot.

A gyűjtemény fotóinak döntő része André Kertész 1925-ös emigrációja előtti, magyarországi felvétel kontaktja, illetve vintázskópia. Az anyag kisebb része a fotóművész élete utolsó évtizedében készített polaroid felvétel.

“Óriási dolog egy múzeum életében, ha gyűjteménye ilyen nagyszerű anyaggal gazdagodhat” – mondta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Az igazgató az MTI-nek elmondta: a vételár 6,1 millió dollár (kb. 1,8 milliárd forint) volt.

“Az 1163 fénykép nem egy gyűjtemény, hanem válogatás André Kertész eddig magántulajdonban levő fotóiból” – írja a Magyar Nemzeti Múzeum. “A képek részben a New York-i Estate of Elizabeth and André Kertész tulajdonában voltak, részben André öccse, Jenő családjánál fennmaradt fotók közül valók. A képeket Robert Gurbo és Baki Péter válogatta.

A fotók döntő része André Kertész 1925-ös emigrációja előtti, magyarországi felvétel kontaktja, ún. vintázskópia, vagyis a felvétel idején, vagy nem sokkal azután készült pozitív kép. A legtöbb fotó tehát 100 éves, vagy még annál is idősebb. Az anyag kisebb része a fotóművész élete utolsó évtizedében készített polaroid felvétel.

Az 1925 előtt készült korai magyarországi felvételeken kirajzolódik a majdani fotóművész személyes kapcsolati hálója, első fényképeinek terei, családi és baráti viszonyaival, emberi és művészi eszmélésének helyszíneivel. Néhány fotó rögzíti a Nagy Háború galíciai, brâilai, albániai, budapesti és esztergomi pillanatait, illetve szerepel a képek között több önarckép vagy kettős önarckép is.

A válogatás darabjai, mint ilyenek az alkotói életút kezdetének megkerülhetetlen forrásai.

E nagy részben publikálatlan vizuális forrásokat a Franciaországban őrzött írásos dokumentációval és a negatívokkal összevetve feltárható a fotótörténet egyik klasszikusának indulása, eszmélésének  körülményei, pontosíthatók a már ismert képek adatai is. A parányi, olykor már a későbbi remekműveket előlegező zsengék és az „archivális” képanyag különlegessége a Kertészhez fűződő személyes kapcsolatban rejlik; eszmei és fotótörténeti érteke vitathatatlan, s a képek ritkasága miatt piaci értéke is jelentős.

A képeket az amerikai tulajdonosok felajánlottak a magyar államnak megvételre, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2020 júniusában a Magyar Nemzeti Múzeumot bízta meg az anyag megvásárlásának lebonyolításával.

Tisztában vagyunk azzal, hogy rendkívül nagy az érdeklődés André Kertész fotói iránt, ettől függetlenül azonban a szakmai követelményeknek maradéktalanul eleget kell tennünk – éppen a képanyag, közös kincsünk védelmének érdekében. A fotók gyűjteménybe érkezése tervezett és kontrollált folyamat, melynek főbb lépései a következők:

„Kicsomagolás”: a képeket akklimatizáljuk, majd egyenként, fotórestaurátorral részletes állapotfelmérést készítünk róluk, hogy mostantól minden elváltozást nyomon követhessünk, és láthassuk, hol van szükség beavatkozásra. A fényképekről a felmérő munka elvégzése után tudunk majd részletesebb tájékoztatást adni.

A fényképek a Történeti Fényképtár gyűjteményét gyarapítják. A feldolgozás és az esetleges restaurálás után egy nagy kiállításban a Magyar Nemzeti Múzeumban bemutatásra kerülnek majd.”

*

André Kertész eredetileg Kertész Andor néven, budapesti zsidó kiskereskedő családban született. Szülei Kohn Lipót és Hoffmann Ernesztina (1863–1933) voltak.

Apját 15 éves korában elvesztette, és gyerekkorának nagy részét rokonoknál Szigetbecsén töltötte, ami később egész világlátására nagy hatással volt. Még 14 éves korában kapott egy – mai szemmel nézve – nagy és nehézkes fényképezőgépet apjától. Szerelmi bánatában önkéntesként bevonult, és a Monarchia hadseregében részt vett az I. világháborúban – írja róla többek között a Wikipedia.

Állvány nélkül is használható második gépével már frontkatonaként érdekes képeket készített. 1915-ben megsebesült, és több mint két évig ápolták Esztergomban. Az esztergomi uszodában készítette például híres „víz alatti úszó” fotóját (ma ugyanitt, az uszodában látható). 1918 októberében Brassóban fényképezte a hazainduló katonavonatokat, a felbomló hadsereget. A béke beköszönte után még intenzívebben kezdett fotózni. Több fotóját közölték magyar lapok (Érdekes Újság; Borsszem Jankó). Sok képén szerepelt saját maga, öccse Jenő vagy szerelme Erzsébet. Sokat kísérletezett, játszott a fényekkel, sziluetteket, és más, az absztrakt határát súroló témát fotózott – akkor persze még fogalma sem volt, hogy ezt így hívják. Emellett – már a kezdetektől – sokat fotózta a hagyományos vidéki magyar hétköznapokat. Sokáig úgy tudta, legtöbb 1914 előtt készült fotója elveszett.

André Kertész: Elesett ló

31 éves korában teljesült álma, budapesti hivatalnokéletét a párizsi művészvilágra cserélte. Itt élte legboldogabb napjait, a Montmartre művészei között szabadon, kötöttségektől mentesen.

Kameráját még párizsi évei alatt egy kis 35 mm-es Leicára cserélte, ettől kezdve feltűnés nélkül, naplószerűen fotózhatta környezetét, nagyot változott stílusa, melynek legjobb példája a külvárosi pillanatot megörökítő Meudon (1928) című felvétele. Elismert művészként sok fiatal fordult hozzá tanácsért, kritikáért. Henri Cartier-Bresson nyilatkozta róla később: „Mindnyájan adósai vagyunk Kertésznek.”

A nácizmus fenyegetésétől tartva 1936-ban New Yorkba költöztek. Stílusa nemigen illett bele az akkor divatos, amerikai magazinokban megszokott irányvonalba, de a Condé Nast kiadó fantáziát látott benne és egyre gyakrabban bízta meg munkákkal, majd egy hosszú távú szerződéssel évtizedekre az általuk kiadott Home and Garden magazinhoz kötötték. Kertész nem találta a helyét Amerikában, New York idegen volt neki, hiányoztak a barátai, az alkotó közeg, helyette megrendelésre kellett fotóznia. Habár sikerült néhány kiállítást rendeznie, művészként nem ért el jelentős sikereket, lassan kezdte elveszteni a hitet saját tehetségében.

A gödörből 1964-ben a New York-i Modern Művészetek Múzeumának akkor kinevezett, fotográfiáért felelős igazgatója John Szarkowski húzta ki, aki önálló kiállítást hozott össze neki a MoMA-ban. A kiállítás egy csapásra megváltoztatta a róla kialakult képet, az amerikai művészvilág is befogadta, főként a 60-as évek végén és a 70-es évek elején a művészi dokumentarizmus megújítására törekvő irányzat képviselői, akik nagyra értékelték a 20-as, 30-as években Párizsban készült képeit. Ezután a világon többfelé is kiállításokat rendezett, felesége üzleti sikerei és saját elismerései miatt végre felhagyhatott a pénzért, megbízásból végzett magazinfotós munkákkal, újra sokat utazott. Többször visszatért Párizsba is, de élete végéig New York maradt az otthona. 1977-ben elhunyt felesége, ettől kezdve még zárkózottabb lett, képei is depresszívebbek lettek. Utolsó éveiben színes Polaroid képeket készített saját lakásában.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]